Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?
Lectio és textus: Malakiás 1,1-5
„Fenyegető jövendölés. Az ÚR igéje, amelyet Malakiás által jelentett ki Izráelnek. Szeretlek benneteket – mondja az ÚR. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? Abból, hogy Ézsau testvére volt Jákóbnak – így szól az ÚR –, mégis Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztasággá tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam. Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! – a Seregek URa azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az ÚR. Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az ÚR Izráel határán túl is!”
Igehirdetés
Kedves Testvérek! Az elmúlt egy-két évben rengeteg nyomorúság és tragédia érte a világunkat: - 2020 januárjában fegyveres konfliktus tört ki Irán és az Egyesült Államok között, s talán mindenki attól félt, hogy ez egy nagy háborúhoz fog vezetni. - Ezzel egyidőben Ausztráliában hatalmas bozóttűz pusztított, szinte az egész kontinens 240 napon keresztül folyamatosan égett, ezzel elpusztítva több mint 3000 család otthonát és kb. 1 milliárd állatot. - Aztán nagyon jól tudjuk, hogy kitört itt Európában is a koronavírus járvány, s talán már nem is emlékszünk, hogy milyen válságos volt akkor, 2020 tavaszán a helyzet. A mai napig emlékszem, milyen szomorú volt olvasni a hírekben, hogy rengeteg országban tele vannak a kórházak, és a sok ezer holttestnek sokszor már csak a kórház folyosóján maradt hely. Családok maradtak árván, asszonyok özvegyen. Az szinte már csak mellékes, hogy mindenkinek karanténba kellett vonulni, s 2 évünket sokszor megnehezítette az elzártság, a magány, hiszen nem találkozhattunk családtagjainkkal, barátainkkal. Nem lehettünk a gyülekezet közösségében. Sokan elvesztették munkahelyüket és nehéz anyagi helyzetbe kerültek. - Mondanom sem kell, hogy nem is olyan messze tőlünk, a szomszéd országban jelenleg is háború dúl, ennek viseljük a következményeit, lehet, hogy van, akit ez egészen közelről érint, és talán ott van mindannyiunkban a félelem, hogy tovább eszkalálódik ez a konfliktus. De talán nem is kell ilyen világméretű problémákra gondolnunk ahhoz, hogy legyen valami fogalmunk a nyomorúságról. Bizonyára mindannyiunk életében voltak már tragédiák és bajok. Lehet, hogy valakinek az egyik családtagja, vagy éppen őmaga egy súlyos betegséggel küzd jelenleg. Lehet, hogy valaki a közelmúltban elvesztette egy közeli hozzátartozóját. Lehet, hogy valaki folyamatos depresszióval küzd, amiről nem mer senkinek sem beszélni, hiszen nem lehet gyengének látszani. Lehet, hogy valaki annyira belefáradt már a tanulmányaiba, munkájába, szolgálatába, hogy nem lát azokból kiutat, hanem teljesen elszürkültek a hétköznapjai. Lehet, hogy valakit megvisel a jelenlegi gazdasági helyzet, napról napra kell számolnia a kenyérre valóját, és már 20-án azon aggódik, hogy mit fog az asztalra tenni 10 nap múlva. Azt hiszem mindannyian találkoztunk már személyesen is a nyomorúsággal. Kedves Testvérek nem szeretnék senkit sem elkeseríteni és letargiába taszítani. Nem ezért soroltam fel ezt a sok tragédiát. Hanem azért, mert ezeket hallva többünkben felmerülhet a kérdés: Hol van ilyenkor az Isten? Szeret-e bennünket? És ha igen, akkor ezt miből láthatjuk? És kedves Testvérek, ez a téma nem csak ma aktuális. Ezek a kérdések elhangoztak Malakiás próféta idejében is a zsidóság szájából. Malakiás próféta akkor élt, amikor a zsidó nép nagy része már hazatért a 70 éves babiloni fogságból és hozzáláttak az ország újjáépítéséhez. A könyv többi részéből kiderül, hogy a templom már állt, beindult az istentisztelet, viszont még akadtak bőven problémák az országban. Ugye ezek a földek hetven évig gazdátlanok voltak, úgyhogy még bizonyára gyomokkal, bozótokkal, romokkal volt tele a vidék és a szegénység is nagy volt. És ezen állapotok között mondja Isten az Ő népének: szeretlek benneteket. Erre a nép igen gúnyosan és szemrehányóan visszakérdez: Miből láthatjuk meg, hogy szeretsz minket? Mert könnyű azt mondani, hogy szeretsz, de ennek mi a bizonyítéka? Ha szeretnél minket, akkor nem ilyen körülmények között kéne most éljünk. Ha szeretnél, akkor nem lenne most minden tele romokkal és gyomokkal. Akkor már rég újjáépült volna az egész ország és az életszínvonal is jobb lenne. Sőt, ha szeretnél minket, akkor nem is kellett volna fogságba mennünk Babilonba. Isten elmondja, megvallja a népnek, hogy szereti őket. A nép pedig gúnyosan visszakérdez, és csak arra gondol, hogy jelenleg mennyi gondja, problémája és szüksége van. Az már nem jut eszükbe, hogy Isten szeretetének van egy egészen objektív bizonyítéka: Az Úr Jákóbot szerette és oltalmazta Ézsau helyett. Az Úr Izrael népével kötött szövetséget, és Ő vezette őket évszázadokon keresztül. Nem jut eszükbe, hogy Isten, a nép sok szövetségszegése és hűtlensége ellenére is hűséges maradt Jákób utódaihoz. Ő hozta ki őket Egyiptomból, Ő óvta meg őket a 40 éves pusztai vándorlás során, Ő adta nekik Kánaán földjét, Ő emelt bírákat, akik megvédték a népet. Ő jelölte ki azt a Dávidot királyukká, akire a mai napig hálás szívvel emlékeznek. Sőt Ő hozta őket vissza Babilonból is. Isten megengedte, hogy Izrael népe mindent újrakezdjen, megbocsátotta a múltjukat, megújította az ígéreteit és boldog jövőt készített nekik. De ez nekik mit sem számított. Ők csak azt látják, hogy milyen fárasztó a romokat eltakarítani, a gyomokat kitépni és újjáépíteni az országot. „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” Kedves Testvérek! Nincs-e ott a mi szívünkben is ez a keserű szemrehányás? Nincs-e ott a bensőnk legmélyén ez a számonkérő kérdés? Lehet, hogy azt feleljük magunkban, hogy persze hogy nincs. Hiszen egy jó keresztyén nem tesz fel ilyen kérdést. De testvérek, nem ugyanez a keserűség van-e ott a szívünkben, amikor elégedetlenkedünk, panaszkodunk, háborgunk? Nem ugyanilyen-e a lelkületünk, amikor nem elégszünk meg a jelenlegi élethelyzetünkkel? Amikor azt érezzük, hogy Isten nem hallgatja meg az imádságunkat és magunkra hagyott minket? „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” Nem szólal-e meg a mi szívünkben ez a kérdés, amikor a családunkat valamilyen tragédia éri? Amikor elhagynak azok az emberek, akikre a leginkább számítottunk? Amikor bántanak és gúnyolnak a hitünk miatt? Amikor sok minden nem sikerül és folyamatosan a kudarcok érnek bennünket? Amikor azt látjuk, hogy másnak minden sikerül, mi meg egyszerűen sehogy sem tudunk előre lépni? Nincs-e ott a mi szívünkben is ez a keserűség? „Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” Kedves Testvérek, a Biblia egészen konkrétan, objektívan és kétségbevonhatatlanul elmondja, hogy mi Isten szeretetének a hiteles bizonyítéka. Olvasom az 1János 4, 9-10-et: „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” Tehát miből láthatjuk, hogy Isten szeret minket? Abból, hogy Ő elküldte az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki mindenható Isten révén testet öltött, emberként járt, közöttünk lakott és vállalta mindazt a sok szenvedést, ami rá várt ezen a földön egyedül azért, hogy az embert megmentse. És mi még képesek vagyunk kétségbe vonni Isten szeretetét? Képesek vagyunk elégedetlenkedni és kételkedni abban, hogy Isten a mi javunkat akarja? Képesek vagyunk az Ő ígéreteiről azt gondolni, hogy azok érvényüket vesztették? Képesek vagyunk azt gondolni, hogy Ő nem hallgatja meg az imádságunkat? Kedves Testvérek! Ez az ige óva int bennünket ettől és felszólít minket arra, hogy hálás szívvel, Istenben bízva éljük a mi életünket. Persze ezt most nagyon könnyű mondani, úgy hangzik, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga, de a gyakorlatban mégsem ilyen egyszerű a helyzet. Amikor ott vagyunk a nehézségben, akkor bizony nehéz ezt megtenni. Ez az ige engem is megítél, hiszen bennem is sokszor ott van a keserűség, az elégedetlenség. Én magam is hajlamos vagyok a folyamatos panaszkodásra és háborgásra, de az ige erre rámutat, és Isten tud ebben bennünket formálni. Lehet imádkozni hálás és engedelmes szívért, hogy valóban hadd tudjunk megelégedéssel szolgálni az Úrnak. A Biblia rengeteg helyen buzdít minket, hogy legyünk hálásak Istennek. Leginkább és elsődlegesen azért, amit Ő a Golgotán tett értünk. De azon kívül is adjunk hálát Isten minden áldásáért: az életünkért, családunkért, barátainkért, párunkért (ha van), gyülekezetünkért, lelki közösségeinkért, minden anyagi és lelki javunkért is. Kedves Testvérek, mi miből látjuk, hogy Isten szeret minket? Ott van-e a szemünk előtt a golgotai kereszt és Jézus Krisztus váltsága, vagy csak a saját problémáinkra és gondjainkra nézünk a mindennapokban? Tudunk-e hálásak lenni? A mi imádságainkban van-e helye a köszönetmondásnak, vagy folyton csak a kéréseinket és panaszainkat soroljuk. Persze nem baj, ha ezt megtesszük, de nem mindegy, hogy hol van a hangsúly. Az imádságaink megmutatják, hogy mennyire hálás a mi szívünk. Isten ma is mondja: Szeretlek benneteket. Ő nem a levegőbe beszél. Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk, bűnösöknek életünk lehessen. Ebből is láthatjuk, hogy Ő szeret. Ez nagy békességet és biztonságot jelenthet számunkra életünk minden nyomorúsága közepette is. Mert bizony az életünkben lesznek nyomorúságok. Jézus is megmondta a tanítványainak, s ezzel együtt mondja nekünk is: a világon nyomorúságotok van. Azt hiszem ezt mindnyájan tapasztaljuk. De Jézus nem csak ennyit mond, itt nem fejezi be a mondatot, hanem folytatja: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Jézus Krisztus legyőzte a világ minden nyomorúságát a golgotai kereszten. És a nyomorúságok közepette ez lehet a mi egyetlen reménységünk, hogy Jézus Krisztus már győzött és bennünket is hív az Ő országába, hogy vele közösségben legyünk. Mi hajlamosak vagyunk a nehézségek közepette belefeledkezni a bajainkba és elfeledkezni Istenről. Jön a baj és nem tudunk nem azzal foglalkozni, folyamatosan azzal van tele a fejünk, azon kattog az agyunk. Csak azt látjuk, ami előttünk van. De Isten ki akar minket ebből zökkenteni, és azt szeretné, hogy rá figyeljünk. Pál apostol azt írja a rómaiakhoz írott levelében: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Tehát a jelen szenvedései eltörpülnek amellett a dicsőség mellett, amely az örökkévalóságban vár ránk. És ez lehet a mi reménységünk, hogy bármilyen baj, vész, betegség, halál ér bennünket ezen a földön az sokkal de sokkal kisebb lesz, mint az a mennyei dicsőség és öröm, amely Isten országában vár ránk, ha mi Krisztussal járunk, Őbenne bízunk és Őt követjük. Isten ma is mondja: Szeretlek benneteket. Ezt egyértelműen tudhatjuk abból, hogy Ő elküldte az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy az Ő halálával megmentsen bennünket a kárhozattól. Ez nagy békességet, biztonságot és reménységet jelenthet számunkra életünk minden nyomorúságában. Kívánom, hogy ezt minél többen megtapasztaljuk és valóban tudjunk megelégedéssel szolgálni az Úrnak. Ámen.