Engedelmességre kötelezett szolga
Lectio - Józsué 24,13-27
„Olyan földet adtam nektek, amelyért nem ti fáradoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. Így kötött szövetséget Józsué azon a napon népe javára, elébe tárva a rendelkezéseket és a törvényeket Sikemben. Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvénykönyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az Úr szentélyénél volt. Majd ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz majd a tanú ellenünk, mert ez hallotta az Úrnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz majd a tanú ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket!”
Imádság
Mindenható, mennyei Édesatyánk! Magasztalunk Téged, az élet Urát! Köszönjük, hogy te bölcsen uralkodsz. Szeretnénk ma lelki értelemben is meghajtani előtted a fejünket. Add, hogy ne csak megszokásból tegyük, hanem tudjunk őszintén hódolni Teneked. Köszönjük, hogy Fiadért, Jézusért eléd jöhetünk, a jelenlétedben lehetünk. Köszönjük, hogy kegyelmedből szeretnél minket megszabadítani és magadhoz hívsz bennünket. Köszönjük Úr Jézus Krisztus, hogy te nem csak beszéltél az engedelmességről, hanem engedelmes voltál a kereszthalálig. Köszönjük, hogy ezzel megváltást és örök életet szereztél nekünk. Köszönjük, hogy Benned már nem kell a bűn rabságában élnünk, hanem szabaddá szeretnél tenni bennünket. Te látod, milyen sokszor mégis takargatjuk a vétkeinket, szégyenteljesen próbálunk elrejtőzni. Bocsásd meg, amikor másban kerestünk boldogulást, mást tartottunk a legfontosabbnak, mint Téged. Könyörgünk, Szentlelked által munkálkodj bennünk. Tisztíts meg sok kétfelé sántikálásunktól, szégyenünktől, tisztátalanságunktól. Kérünk segíts meghallani, megérteni és megcselekedni a Te szavadat. Szentelj meg Igéd által, hadd váljunk alkalmas szolgáiddá. Amen.
Textus - Róma 6,15-23
„Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
Igehirdetés
A mai világunk egyik legfontosabb és leghangzatosabb üzenete az: szabad vagy! Azt halljuk mindenhol: élj úgy, ahogy akarsz; a te életed, a te szabályaid; ne mondja meg senki, hogyan élj, légy önmagad! És ez jól is esik a füleinknek: te szabad vagy! És el is hisszük: úgy gondolunk magunkra, mint független emberekre, akik végsősoron saját maguk fölött rendelkeznek. Így lett korunk legfőbb értéke az egyén szabadsága. De őszintén nézzünk magunkba: Mennyire szabad az a döntés, amit mások véleménye határoz meg? Mennyire szabad az a vélemény, amelyet az influenszerek formáltak? Mennyire szabad az a vásárlás, amit ezernyi reklám megelőzött? Mennyire szabad az az óvintézkedés, amit a félelmeink befolyásolnak? Divat, trendek, elvárások – mind befolyásolnak minket. Sokszor annyira nem vagyunk szabadok, hogy a telefonunkat letegyük. És lehet, hogy sérti a büszkeségünket, de ki kell mondani: nem vagyunk szabadok. A Biblia még tovább megy ennél. Nem csak azt mondja, hogy hatások érnek minket, és könnyen befolyásolhatóak vagyunk, hanem azt is, hogy valójában mindig valakinek vagy valaminek a szolgái vagyunk. Nincs olyan állapot, ahol az ember teljesen független lenne. Úgyhogy nem az a kérdés, hogy szolga vagy-e, hanem az, hogy kit vagy mit szolgálsz. Ezt a kérdést Józsué is Izráel népe elé állította: „válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni” – mert valakit biztosan fogtok. Ugyanezt bontja ki Pál apostol is a Római levélben: szolgák vagytok – csak nem mindegy, hogy kinek a szolgái, hogy hogyan szolgáltok és hogy mi lesz annak a következménye. Tehát három egyszerű kérdésen keresztül szeretnénk ma végiggondolni az Igét: • Kit szolgálsz? • Hogyan szolgálsz? • Milyen gyümölcsöt terem a szolgaságod? 1. Tehát az első kérdés: Kit szolgálsz? Már említettem: senki sem szabad. Minden ember szolgál valamit vagy valakit. Mindenki odaadja magát valaminek és él valamiért. Lehet, hogy nem így nevezzük, de mindannyian felajánljuk magunkat valamilyen ügynek, valaminek az oltárán áldozunk. Van valami az életünkben, ami a legfontosabb: amiért dolgozunk, ami köré szervezzük a döntéseinket, ami meghatározza, hogy mit tartunk jónak és értékesnek. És ez a valami előbb-utóbb úrrá lesz rajtunk. Aki a hatalomért törtet, azt a hatalom fogja irányítani. Aki az elfogadást keresi, azt az emberek véleménye fogja meghatározni. Aki a sikert hajszolja, annak az élete a teljesítmény körül fog forogni. És végsősoron nem mi fogunk irányítani – hanem ezek irányítanak minket. És ami irányít, annak leszünk a szolgái. Ezért mondja Pál: valójában nem mi vagyunk a saját életünk urai. Mindannyian annak a szolgái vagyunk, aminek odaadtuk magunkat. És végül leegyszerűsíti a képet: alapvetően csak kétféle úr létezik. Vagy a bűn szolgái vagyunk, amely a halálba visz, vagy az engedelmesség szolgái, amely az igazságra vezet. És ez úgy hangzik, mint ha egy semleges állapotból indulnánk, és aztán kiválaszthatnánk, hogy melyikre adjuk oda magunkat. De világos, hogy nem a semlegesből, nem a nulláról indulunk. Pál azt írja a római hívőknek: egykor „a bűn szolgái voltatok”. Ez a kiindulópont: bilincsben születünk meg – a bűn rabszolgaságában. A bűnt szolgáljuk. Vannak dolgok, amiket újra és újra megteszünk, pedig tudjuk, hogy nem kellene. Valami belső erő kényszerít, hogy végül szívesen elkövessük a bűnt. És bárhogy próbálunk ellene küzdeni, nincs szabadulás. Hát akkor mi hozott változást a római hívők életében? Pál nem azt írja nekik: jajj de jó, hogy összeszedtétek magatokat és kiléptetek ebből, hogy próbáltatok jobban élni és megjavultatok... Hanem ezt mondja: a bűn szolgái voltatok, „De hála az Istennek … megszabadultatok a bűntől, és az igazság szolgáivá lettetek.” Tehát a szabadulás nem az ember teljesítményével kezdődik, hanem Isten tettével. Mert Ő az, aki nem ezüstön vagy aranyon váltott meg, hanem Jézus Krisztus drága vérén – így vásárolt ki a bűn szolgaságából. A rabszolga nem tudja felszabadítani saját magát. Isten az, aki viszont igen. Ő az, aki képes megtörni a bűn hatalmát. És a római hívők életében ez történt: uralomváltás – Isten megvásárolta őket magának. Nem egyszerűen megszépült kicsit az életük – gazdát cseréltek. De ez nem jelenti azt, hogy ebben ők passzív szemlélődők lettek volna. Ezt olvassuk: „szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok!” Vagyis mikor megszólalt az evangélium, nem maradtak közömbösek. Meghallották és válaszoltak rá. És nem csak a külsőségekben igazodtak hozzá, nem csak szabályrendszernek vagy bölcs tanácsnak tekintették azt, hanem a szívük szerint engedelmeskedtek az evangéliumnak. Ez az, amit a Biblia megtérésnek nevez: amikor az ember válaszol Isten hívó szavára, az Úrnak adja magát, megszabadul a bűn szolgaságából és az igazság szolgájává válik. Te minek vagy kinek a szolgálatában állsz? Mi vagy ki a te urad? Mi az, amihez igazítod a döntéseidet? Mi az, ami nélkül nem tudod elképzelni az életedet? Mi az, ami meghatároz, ami adja az identitásod? Folyamatosan bizonyítani akarsz valakinek, és az emberek véleménye uralkodik feletted? Vagy csak akkor érzed magad értékesnek, ha teljesítesz, és a teljesítmény szolgálatában állsz? Vagy a saját vágyaid irányítanak, és nem tudsz azoknak rabságából szabadulni? Látjuk, a bűn sokféle álcát ölt – sok féleképpen szeretne uralkodni rajtunk. De az evangélium hangzik: Isten mindent megtett érted, kifizette a váltságdíjat, megvásárolt magának. Te megmaradsz így? Vagy odaadod magad az Úrnak? Nem maradhatsz középen, nincs kettős királyság: vagy a bűn szolgája maradsz, vagy az igazság szolgájává leszel. Hála az Istennek, hogy ezt az uralomváltást lehetővé tette. Éppen ezért: add oda magad neki. Tehát az első kérdésünk ez: kit szolgálsz? Vagy a bűn uralma alatt élsz, vagy az igazság szolgájává lettél. 2. A második kérdés ezután következik: Hogyan szolgálsz? Mert az uralomváltás nem marad következmények nélkül. Ha valaki szolgálatába adtuk magunkat, akkor – ahogyan az Ige írja – engedelmességre kötelezett szolgái vagyunk annak. Alapvetően a bűn szolgái voltunk, úgyhogy a bűnnek engedelmeskedtünk. De ha megtértél, újjászülettél, Istennek odaadtad magad és Úrnak szólítottad Őt, akkor tettél egy vállalást: ezentúl minden erőmmel azon leszek, hogy Istennek engedelmeskedjek. Egy új Úrnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona lettél, és ez kötelez. De fontos ezt tisztán látni: ez nem azt jelenti, hogy az engedelmességünkkel bármit is kiérdemelnénk Istennél. Nem azért engedelmeskedünk, hogy hozzá tartozzunk, hanem azért engedelmeskedünk, mert már hozzá tartozunk. Nem a kegyelem feltétele az engedelmesség, hanem a következménye. Ezért mondja Pál: „Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk…? Szó sincs róla!” Hiszen ha Isten a mi Urunk lett, akkor természetes, hogy neki akarunk engedelmeskedni. Ugyanezt látjuk Józsué könyvében is. Amikor a nép azt mondja: „mi az Urat akarjuk szolgálni”, akkor nem ok nélkül döntenek így. Ez a döntés a szabadításra épül. Isten már megszabadította őket, kihozta őket az egyiptomi szolgaságból, bevezette őket az ígéret földjére, és éppen ezért köteleződnek el mellette. Nem azért szolgálják az Urat, hogy megszabaduljanak, hanem azért, mert már megszabadultak. És látják azt is, hogy ez milyen következményekkel jár. Tudják, hogy ha elköteleződnek az Úr mellett az azt is jelenti, hogy elfordulnak a bálványoktól, és az Úr szavára hallgatnak. (Én is, amikor kimondtam az esküvőn az igent a feleségemnek, azzal együtt nemet mondtam az összes többi nőnek.) Tehát a nép tudta, mivel jár az elköteleződés. Sőt, még egy emlékkövet is állítanak, hogy emlékeztesse őket erre: ők az Úrhoz tartoznak. Az a kő lett a tanú, ami „hallotta” az ő fogadalmukat és emlékeztette őket: most már engedelmességre kötelezett szolgák vagyunk. Ugyanez történik a hívő ember életében is. Isten megszabadít – és erre válaszul odaszánjuk magunkat neki. És ez az odaszánás nem marad meg a szavak szintjén, hanem konkrét engedelmességben kell meglátszania. És jó lenne nekünk is ilyen köveket állítani, hogy azok emlékeztessenek: Engem Isten megszabadított, ezért hálából odaadtam magam neki, úgyhogy történjék bármi, én neki szeretnék engedelmeskedni. De hogyan? Azt írja Pál: „Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, … úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába….” Azt hiszem azt tudjuk, hogy az ember milyen buzgón tudja tenni a rosszat. Ennek példája az egész világtörténelem: az ember mindent megtesz azért, hogy hatalomra kerüljön, hogy a másikon uralkodjon, hogy pénzhez jusson, hogy a vágyait beteljesítse… Milyen jó lenne, ha mi is ehhez hasonló, sőt még nagyobb buzgósággal tudnánk tenni az Isten szerintit. És Pál itt nagyon képiesen átülteti a gyakorlatba a szolgaságot. Azt mondja, hogy a tagjainkat, azaz a testrészeinket – ha már Istenhez tartozunk –, akkor állítsuk az igazság szolgálatába. Ezt a 13. versben így fogalmazza meg: tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. Itt nyilvánvalóan nem csak a szószerinti testrészeinkről van szó, de játsszunk el ennek a képiességével. Például mire használjuk a fülünk? Mit engedsz be rajta? Szereted a pletykát? Meg élvezed, amikor a másikat kibeszélik? Abba már bele sem megyek, hogy sokszor milyen sok istentelen zenét vagy podcastet hallgatunk meg, amelyek formálnak minket – érdemes ezeket is megvizsgálni… Nem lenne ideje a fülünket is az Úr szolgálatába állítani? Figyelni az Ő szavára, és meghallgatni a másikat, amikor szüksége van rá? És a szemed? Mit nézel? Hova kattintasz? Sokszor észre sem vesszük, hogyan szivárog be a szemünkön keresztül a bűn az életünkbe. De a szemünkkel is lehet Istent szolgálni: észrevenni a másikat, meglátni a szükséget; felfigyelni arra, aki bátorításra, vigasztalásra vár. Aztán a szánk. Mennyi kárt tudunk vele okozni: pletykával, indulatos szavakkal, meggondolatlan mondatokkal. Mindannyian tudjuk, milyen, amikor szavakkal bántanak – és azt is, amikor mi bántunk másokat. De a szánkat is odaadhatjuk Istennek: egy mosollyal, egy bátorító szóval, egy kedves mondattal, egy őszinte bizonyságtétellel. Vagy akár egy szeretettel kimondott, de igaz testvéri intéssel. Mire használod a szádat? Milyen a beszéded? Nem az történik néha, amiről Jakab beszél: ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok? És a lábad? Milyen utakon jársz? Jézus vajon veled menne oda, ahová mész? Sok vargabetű, sok görbeút van mögöttem is, amit el lehetett volna kerülni. De a lábunkat is odaadhatjuk Istennek. Ha küld valahova, akkor ne késlekedjünk, hanem induljunk! És végül a kezünk. Mire használjuk? Csak arra, hogy megszerezzük, amit akarunk? Vagy hogy másokra mutogassunk? Oda lehet adni a kezünket Istennek: szolgálatra, munkára, segítségnyújtásra. És össze lehet kulcsolni imádságra is – másokért. Te mire használod a kezed? Ez csak pár példa a teljesség igénye nélkül. De egyedül azért tudjuk Isten szolgálatába állítani a tagjainkat, mert valaki egyszer tényleg az egész testét, minden tagját az Atya szolgálatába állította. Jézus mindig az Atya szavára hallgatott, mindig észrevette a rászorulót, sosem beszélt hiábavalóságot. És végül a kezeit és a lábait is odaszánta. Odaszegezte azokat a keresztre. Odaadta az Ő saját testét az igazság szolgálatába azért, hogy a mi tagjainkat mentse. Tehát másodjára: a testünk, a tagjaink mindenképp szolgálatban állnak, csak nem mindegy, hogy a bűnt vagy Isten szolgáljuk vele. 3. A harmadik kérdésünk: Milyen gyümölcsöt terem a szolgálatod? Először azt kérdeztük: kit szolgálsz? Aztán: hogyan szolgálsz? És az ezekre adott válaszok nem maradnak következmények nélkül. Mert azt látjuk, hogy mind a bűn, mind Isten szolgálatának lesz eredménye. Az egyik szégyent és halált hoz, a másik pedig gyümölcsként termi a megszentelődést, amelynek a vége az örök élet. Érdekes, hogy mind a két esetben van egy jelenlegi és egy végső következmény is (bár az utóbbiak is a jelenben kezdődnek). Először nézzük meg: mi a következménye annak, ha a bűnt szolgáljuk? Pál azt mondja: „21De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál!” Tehát az első, jelenben érvényesülő következménye a bűn szolgálatának a szégyen. A szégyent mindannyian ismerjük. Vannak dolgok az életünkben, amelyekre visszagondolva összeszorul a gyomrunk. Mondatok, amiket kimondtunk, és bárcsak visszaszívhatnánk. Vannak emlékek, amiket legszívesebben kitörölnénk. És vannak dolgok, amikről soha nem beszéltünk talán még senkinek. Van, amin talán te is évek óta rágódsz. Újra és újra előjön. És hiába telt el sok idő, ugyanúgy nyomaszt. Ez a szégyen. Mit csinál a szégyen? Elrejt, izolál, elhallgattat. A szégyen azt mondja: ezt nem szabad, hogy mások meglássák. Ezt nem lehet kimondani. Ezt el kell takarni. És így kezd el az ember kettős életet élni: van az, amit mutatok az embereknek – és van az, amit elrejtek, mert szégyellem. Így a szégyen nem kivezet a bűnből, hanem benne tart. Nem csak következménye a bűnnek, hanem egyenesen serkenti azt. Szörnyű körforgás ez: vétkezem, ezért szégyenkezem. Szégyenkezem, úgyhogy elrejtőzöm. Mivel elrejtőztem, rosszul érzem magam, és ez már táptalajt is ad a következő bűnnek. Ezért mondja az Ige, hogy szakítani kell ezzel: le kell mondani a „szégyen takargatásáról”. Világosságra kell azt hozni. Mert amíg takargatjuk, addig a bűnnek dolgozunk – még akkor is, ha közben szenvedünk tőle. De ha felszínre hozzuk, akkor megtörhet a körforgás. Mert amikor az ember bűnbánattal Isten elé áll – akár egy lelkigondozó jelenlétében –, amikor nevén nevezi a bűnét, nem mentegeti, nem szépíti, nem relativizálja, hanem kimondja: Uram, ez az én bűnöm; akkor az, ami eddig rejtve és fogva tartotta, elveszíti az erejét. És az evangélium felszabadíthat: ha Isten megbocsátotta a bűneidet, akkor nincs többé mit szégyellned. Nem azért, mert a bűn ne lenne szégyellnivaló, hanem azért, mert Krisztus elhordozta azt, kifizette az árát és elvette a büntetését. Amit te szégyellsz, azt Ő magára vette. Ezért már nem kell a szégyenben élni, nem kell rejtőzködni, nem kell szerepet játszani. Hanem ki lehet mondani: igen, ez voltam, de már nem ez határoz meg engem, mert Isten megbocsátott és Krisztusban megszabadított. Így a bűn szolgálatának jelenlegi gyümölcse a szégyen, ami elrejt és fogva tart. De Pál folytatja: „ennek a vége a halál”. A végső következmény az örök halál, a kárhozat. Mert a bűn természete az, hogy elszakít Istentől; attól, aki az élet forrása. És ha az ember elszakad az élet forrásától, akkor elkerülhetetlen a halál. Nem ijesztgetés ez, hanem tény, hogy hova vezet az, ha a bűn szolgája maradsz. Tehát a bűn szolgálatának két következménye: a szégyen és a halál. Ezzel szemben Isten szolgálatának a gyümölcse a megszentelődés és az örök élet. Az első a megszentelődés. Ez egy kevésbé hétköznapi szó, azt jelenti, hogy az ember egyre inkább szent, Isten számára elkülönített életet kezd élni. Amikor megtér, Isten válik az Urává, és ezért az élete elkezd hozzá igazodni. Nem egyik pillanatról a másikra történik ez meg, nem arról van szó, hogy hirtelen tökéletessé válunk, hanem egy folyamatról, amelyben Isten egyre inkább a maga képére formál. És ez remélem egyértelmű minden eddig elhangzott dologra nézve is: ha valaki Isten szolgájává válik, nem lesz bűntelen. A hívő ember is sokszor elesik, bukdácsol a kísértések között. De már más a gazda és ebből fakadóan más az életvitel is. És ennek a folyamatnak a vége az örök élet: amikor Isten végérvényesen helyreállít mindent, megszűnik a bűn, és semmi nem választ el többé tőle. Ez nem egy bizonytalan cél, hanem annak az útnak a biztos kimenetele, amelyen Isten szolgái járnak. Pál lezárásképpen igazán élessé teszi a különbséget: „23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Az egyik zsold, fizettség, amit igazán megérdemeltünk. A másik ajándék, amit nem érdemeltünk meg. Összefoglalásképp tegyük fel újra ezt a három kérdést. Kit szolgálsz? Még mindig a bűn uralma alatt élsz, vagy már átadtad magad az Úrnak? Hogyan szolgálsz? A tagjaid, a mindennapi döntéseid kinek az akaratát követik? És milyen gyümölcsöt terem az életed? Szégyennel és elrejtőzéssel van tele, vagy látszik rajta, hogy Isten formál és megszentel? Világos az Igéből: kétféle úr, kétféle élet és kétféle végkimenetel van. Nincs köztes állapot. A kérdés végsősoron megint csak az: kinek adod oda magad? Jézus odaadta magát érted, te is add oda magad neki!