Imádság a győztes királyért
Zsoltárok 20,1-10
A karmesternek: Dávid zsoltára. 2Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve! 3Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról! 4Gondoljon sok ételáldozatodra, égőáldozatodat fogadja szívesen. (Szela.) 5Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! 6Akkor örvendezünk győzelmednek, és zászlót emelünk Istenünk nevében. Teljesítse az Úr minden kérésedet! 7Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel. 8Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. 9Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk. 10Uram, segítsd meg a királyt! Hallgass meg minket, ha hozzád kiáltunk!
Igehirdetés
Van egy mondat ebből a zsoltárból, amit sokan ismernek és idéznek: „5Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!” Zsoltárok 20,5. Könnyű megérteni, miért népszerű. Mert azt halljuk ki belőle: Isten azt akarja, hogy boldogulj. Hogy jól menjen a sorod. Hogy megkapd, amit szeretnél. Sőt, van egy egész teológia, amely erre épít – a jóléti evangélium, ahogy szokták nevezni –: Isten azt akarja, hogy gazdag legyél, egészséges legyél, sikeres legyél. Csak kérd hittel – és megkapod. És talán érezzük: valami bennünk is azt szeretné, hogy ez igaz legyen. Mert mindannyiunknak vannak dolgok, amikre nagyon vágyunk. Vannak terhek, amelyeket szeretnénk letenni. Vannak célok, amelyeket el szeretnénk érni. És milyen jó lenne, ha így működne: csak kérem, és megkapom. De akkor ott van a másik tapasztalat. Az, amikor valaki évtizedeken át imádkozik valamiért – és nem kapja meg. Amikor hűséges, hívő ember térdel le nap mint nap, és nincs válasz. Vagy éppen az ellenkezője jön annak, amit kért. Ilyenkor mit kezdünk ezzel a verssel? Azt mondjuk, hogy nem volt elég hite? Hogy rosszul imádkozott? Vagy hogy Isten valamiért nem tartotta be az ígéretét? A probléma természetesen ott kezdődik, hogy sokan félreolvassák ezt a zsoltárt és a kényük szerint idézik. Nyilvánvalóan meg kell vizsgálni ennek az igeversnek a kontextusát. Ezért fogjuk most megvizsgálni ezt a zsoltárt, az elejétől a végéig. Ahhoz, hogy megértsük ezt a zsoltárt, először fel kell tennünk a kérdést: ki imádkozik? Ha végigolvassuk, feltűnik valami. A legtöbb zsoltár – különösen azok, amiket eddig vettünk – Dávid imái. Személyes kiáltások Istenhez: „Uram, hallgass meg engem, segíts rajtam, szabadíts ki." De ez a zsoltár más. Itt nem Dávid imádkozik – hanem a nép imádkozik Dávidért. Nem a király kiált fel Istenhez, hanem a nép jár közben a királyáért. Már a zsoltár elején világossá válik, hogy itt egy áldáskívánásról, egy közbenjárásról van szó: „Hallgasson meg téged az Úr a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve!”. A „téged" az itt a király. A nép a királyért imádkozik. És ez végigvonul az egész zsoltáron – egészen a 10. versig, ahol végre egyértelművé válik: „URam, segítsd meg a királyt!" Tehát a „szíved vágya” és a „minden terved” ebben a zsoltárban nem rólam szól. Az 5. vers elsősorban nem nekem szóló ígéret, ami felhatalmaz arra, hogy önkényesen parancsolgassak Istennek. Ez a nép imája: Uram, hallgasd meg a királyunkat. Hallgasd meg Isten népének a vezetőjét. Az uralkodó ugyanis csatába indul, ez a zsoltár háttere. A nép pedig összegyűlik, és imádkozik. Nem csupán a saját biztonságukért imádkoznak, hanem a királyukért, és ebből fakadóan Isten népéért. Azért, hogy Isten hallja meg a király imáját, fogadja el az áldozatát, és adjon neki győzelmet. Na de ki ez a király? Elsősorban természetesen Dávid. Ő az, akinek a népe imádkozik, ő az, aki csatába indul, ő az, akinek a sikeréért közbenjárnak. Jól ismerjük Dávidot, valóban egy hívő, egy Istenben bízó király volt a bukásai ellenére is. Azt is tudjuk, hogy Dávid sok szempontból Jézus előképe volt. Ahogyan Dávid a nép feje volt, akinek a győzelme az egész nép győzelme lett – úgy Jézus a mi királyunk, akinek a győzelme lehet a mi győzelmünk is. Ahogyan a nép Dávid győzelméért imádkozott – úgy imádkozhatunk mi is Jézus győzelméért. A zsoltárban azért imádkozik a nép, hogy Isten hallgassa meg Dávid könyörgését. Jézus, Dávid leszármazottja, pedig ezt mondta egy négy napja halott ember sírjánál: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” Jézus nem bizonytalankodik: remélem, hogy meghallgatsz, vagy esetleg bejön az imádságom… Azt mondja: „mindig meghallgatsz engem”. Jézus olyan király, akinek az imádsága bizonnyal meghallgatásra talált. Tehát – ahogyan ez lenni szokott –, ez a zsoltár végsősoron Jézusról szól. Ő Isten népének királya. Ha össze kéne foglalni, hogy mit tanít meg számunkra ez a zsoltár, akkor azt mondanám, hogy azt, mit jelent Jézus nevében imádkozni. A nép azért imádkozik, hogy a király terve valósuljon meg, hogy Isten hallgassa meg a királyát, és adjon neki győzelmet. És mi is ezért imádkozhatunk: hogy Jézus terve valósuljon meg, hogy Ő győzzön. Ezt jelenti Jézus nevében imádkozni. Nem egy üres formula, amivel lezárjuk az imát. Hanem egy hozzáállás: Atyám, a te néped királya, Jézus, győzzön, legyen meg az, amit Ő akar. Jézusnak a győzelmét és ennek az imádsággal való viszonyát három aspektusból szeretnénk most megvizsgálni: múlt, jelen és jövő. 1. Múlt: Jézus már győzött – és ez kell meghatározza az imádságunkat is. Jézus kereszthalála először vereségnek tűnt: A tanítványok szétszaladtak, Péter megtagadta, a többiek elrejtőztek. Mindenki azt hitte, hogy itt vége mindennek. De tudjuk, hogy ez a látszólagos vereség lett a legnagyobb győzelem, hiszen kimondta: elvégeztetett. Magára vette a mi bűneinket és kifizette annak árát. És amikor feltámadt, azzal megmutatta, hogy a bűnnek, a halálnak, az ördögnek nincs végső szava. Jézus legyőzte mindhármat. Ezt tudjuk. De mit jelent ez az imádságunkra nézve? Azt, hogy egy győztes király nevében kérhetjük az Atyát. Egy olyan király nevében, aki megvívta a döntő csatát és nyert. És ez azért fontos, mert sokszor elbizonytalanodunk az imádságban. Vajon Isten tényleg hall engem? Van értelme újra meg újra ugyanazzal odamenni hozzá? Számít egyáltalán az én imádságom? És ha azt tapasztaljuk, hogy nincs változás, akkor talán magunkat is elkezdjük megvizsgálni: Elég jól imádkoztam? Talán nem jól kértem? Talán Isten már belefáradt abba, hogy ugyanazzal jövök hozzá újra meg újra? Na ezért fontos, hogy Jézus már győzelmet aratott. Mert a keresztyén ember nem magában érkezik Isten elé, nem egyedül áll ott, hanem van közbenjárója. Van győztes Királya az Atyánál. A Római levél azt mondja Jézusról, hogy „meghalt, sőt feltámadt, Isten jobbján van, és esedezik is értünk”. Tehát Jézus nemcsak egyszer győzött értünk a kereszten, aztán magunkra hagyott minket. Hanem most is él, uralkodik és közbenjár az övéiért. Jézus múltbeli győzelme meghatározhatja a mi életünket és imádságainkat is. Ez nagyon fontos. Mert sokszor úgy gondolkodunk, hogy nekünk kell valahogy elég jó hívőnek lenni, elég jól imádkozni, elég erősen hinni. De a Biblia nem ezt mondja, hanem azt, hogy Jézus közbenjár értünk, képvisel minket az Atya előtt. Nem egyedül megyünk imádságban a mindenható Isten elé, hanem Jézus ott áll mellettünk, sőt Ő maga visz minket az Atya elé. És ezért az imádság meghallgatása végsősoron nem a mi teljesítményünkön múlik. Nem azon, hogy mennyire szépen fogalmazunk. Nem azon, hogy mennyire összeszedettek az imáink. Nem azon, hogy elég erősnek érezzük-e a hitünket. Hanem Jézus Krisztus golgotai győzelmén. Már említettük: Jézust mindig meghallgatja az Atya – akkor ha mi is az Ő nevében, a győztes király nevében kérünk, akkor nagy bizalmunk lehet. Ezért lehet kitartóan imádkozni. Ezért lehet századszorra is ugyanazzal a fájdalommal Isten elé állni. Ezért lehet újra odavinni a betegséget, az unokákat, a morcos szomszédot, az anyagi gondokat, a bűnnel való harcot, a félelmeinket, a csalódottságunkat. Odavihetjük ezeket Jézusért. Megint csak: a „Jézus nevében” nem egy varázsmondat az ima végén, hanem egy hozzáállás: Atyám, ne azért hallgass meg, mert én méltó vagyok rá, hanem Jézusért. Az Ő áldozatára, az Ő igazságára nézz! Olyan ez, mint amikor valaki egy meghatalmazással érkezik. Nem a saját tekintélyével jár el, hanem annak a nevében, aki elküldte. A hívő ember így áll Isten elé: Jézus felhatalmazásával. Tehát először: a múlt győzelme meghatározhatja a most imádságait. 2. Másodjára azt szeretnénk megnézni, hogy a jelenben mit jelent Jézus győzelméért imádkozni. A zsoltárban a nép elsősorban nem a saját győzelméért könyörög, hanem a királyéért. Nem a saját gondolataikat, terveiket viszik oda Isten elé, hanem a királyukat. Azt kérik, hogy a királyuk terve valósuljon meg. És nyilvánvalóan itt számunkra is releváns a kérdés: az imádságainkban a saját tervünket akarjuk Istenre erőltetni, vagy tényleg az a szívünk vágya, hogy Jézus akarata valósuljon meg? Sokszor úgy imádkozunk, hogy közben már eldöntöttük, mit szeretnénk. És igazából nem azt kérdezzük: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?, hanem inkább azt mondjuk: Uram, kérlek, áldd meg azt, amit én akarok. Pedig Jézus nevében imádkozni pontosan azt jelenti: Jézus győzzön, ne én. Az Ő akarata legyen meg, ne az enyém. Mi sokszor imádkozzuk a magunkét: Uram, változtasd meg a szomszédom, olyan elviselhetetlen – de közben Isten lehet, hogy ezáltal akar megtanítani, hogyan szeressünk egy nehéztermészetű embert. Vagy: Uram, szüntesd meg ezt a nehézséget – de lehet, hogy Isten épp ezen a nehéz helyzeten keresztül akar türelmet és bizalmat formálni. Vagy: Uram add, hogy sikerüljön az elképzelésem – de Isten már tudja, hogy abból csak rossz sülne ki. Ezért fontos Jézus győzelméért imádkozni: Jézusom, győzz az életemben. Legyen meg a Te akaratod, ne az enyém. Bennünk rengeteg minden küzd Jézus uralma és győzelme ellen: nem akarunk megbocsátani, nem akarjuk abbahagyni a bűnt, nem akarunk igazat mondani, inkább mellébeszélünk. Milyen jó, ha Jézus győz, és tudunk csendben maradni, amikor jönne az indulat, vagy végighallgatjuk a másikat, amikor semmi kedvünk hozzá, vagy tudunk szolgálni, amikor a kényelmünk nem engedné. De ehhez az kell, hogy imádkozzunk Jézus győzelméért: Ő győzzön az életünkben, a döntéseinkben, az indulataink és kísértéseink felett. És figyeljük meg: a zsoltárban a nép nemcsak imádkozik a király győzelméért, hanem örül is neki. „Akkor örvendezünk győzelmednek…” Az ő örömük összekapcsolódik a királyuk győzelmével. És itt nekünk is fel kell tenni a kérdést: minek örülünk igazán? Mitől vagyunk boldogok? Mi ad nekünk békességet? Az, ha a saját tervünk sikerül? Ha minden úgy alakul, ahogy elgondoltuk? Vagy az a végső örömünk, ha királyunk győz – ha Jézus akarata valósul meg. Mert végsősoron ez a keresztyén élet célja: nem pusztán az, hogy Isten segítsen nekünk egy kicsit boldogabb, rendezettebb életet élni; hanem hogy Jézus győzelmet arasson az életünkben. Hogy Ő győzzön a büszkeségünk, a keserűségünk, az önzésünk, a félelmeink felett. És milyen jó, ha el tudjuk mondani: Krisztus győzött és ez nekem minden örömöm. Tehát másodjára: a jelenben imádkozhatunk, hogy Jézus győzzön az életünkben. 3. Harmadszor pedig: a jövőre nézve is reménységet ad számunkra Jézus győzelme. A zsoltár végén van egy nagyon erős kontraszt. „Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk.” Dávid korában a harci kocsi és a ló a legerősebb hadsereg összetevői voltak. Az emberi erőt, a biztosnak tűnő hatalmat jelképezték. A zsoltárban a nép azt mondja: vannak emberek, akik a saját erejükben bíznak, mi viszont az Úr nevében bízunk. És végül kiderül majd, melyik marad meg igazán. Ez számunkra is nagyon aktuális kérdés. Miben van a reménységünk? Miben bízunk igazán a jövőnket illetően? Az egészségünkben? A családunkban? A pénzünkben? A kapcsolatainkban? A képességeinkben? Az előrelátásunkban? Ezek önmagukban nem rossz dolgok, de mind mulandóak. Egy telefonhívás, egy lelet, egy váratlan esemény és hirtelen minden bizonytalanná válhat. És éppen ezért olyan nagy vigasztalás, hogy a végén Jézus biztosan győzni fog. Ma még erős a bűn és látjuk sok hatását. Sokszor úgy tűnik, hogy az Isten nélküli ember boldogul, a hívő ember pedig szenved. De a Biblia újra és újra azt mondja: Krisztus fog győzni végérvényesen. Eljön a nap, amikor nem lesz többé bűn, nem lesz többé halál, nem lesz többé gyász, betegség, csalódás, temetés, félelem. Eljön a nap, amikor minden térd meghajol a király Krisztus előtt. Jézus győzelme azt jelenti: a harc kimenetele már eldőlt. Olyan ez, mint amikor egy háború végkimenetele már biztos, csak még tartanak az utolsó ütközetek. A hívő ember nem bizonytalan végkimenetelű háborút harcol. Krisztus már győzött – és amikor visszatér teljessé teszi ezt a győzelmet. Ezért lehet reménységünk egy ravatal mellett is. Ezért lehet reménységünk akkor is, amikor öregszünk és gyengülünk. Ezért lehet reménységünk akkor is, amikor azt látjuk, hogy ez a világ egyre sötétebb. Mert a végső szó nem a bűné, nem a halálé, nem a gonoszságé, hanem Jézus Krisztusé. És ez az egyik legnagyobb bátorítás az imádságban is. Hogy amikor Jézus győzelméért imádkozunk, akkor nem egy bizonytalan ügyért könyörgünk, hanem olyan dologért, ami biztos, hiszen győztes háborúban vehetünk részt. Mert Jézus győzött a kereszten, Jézus ma is szeretne győzni az életünkben, és Jézus győzni fog véglegesen, amikor visszatér.