Az evangélium védelmében
Lectio - 1Timóteus 1,1-17
1Pál, a mi üdvözítő Istenünknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeléséből Krisztus Jézus apostola, 2Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. 3Amikor Makedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban, és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, 4ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására. 5A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. 6Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, 7törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak. 8Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él azzal. 9És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, 10a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással. 11Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott. 12Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 17Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
Textus - 1Timóteus 1,18-20
„18Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. 19Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek. 20Ezek közül való Himenaiosz és Alexandrosz, akiket átadtam a Sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.”
Igehirdetés
A Bibliaolvasó Kalauzunk szerint a mai nappal kezdve majd egy hónapon át a timóteusi leveleket kezdjük olvasni. A mai Istentiszteleten ezt szeretnénk kicsit megalapozni: az igehirdetés elején röviden felidézzük, hogy ki is volt ez a Timóteus, aztán megnézzük az első fejezet alapján, hogy mi is volt az ő feladata. Timóteus nem egy tipikus bibliai hős. Nem tett sok csodát és általában nem is őt látjuk glóriával a feje fölött a katolikus templomokban. És éppen ezért Timóteus sokak szívéhez, többek között az enyémhez is, különösen közel áll. Hiszen róla igazán el tudjuk képzelni, hogy egy volt közülünk, hogy egy egyszerű, húsvér ember volt. Ugyanis sejtük a levelekből, hogy ez a fiatalember sokat betegeskedett, gyomorproblémái voltak és egy bátortalan személyiség volt. Egy kis ember, akit Isten viszont nagy dolgokra használt. Timóteus Lisztrában született. Édesanyja, Euníké, és nagymamája, Lóisz hívő asszonyok voltak, akik gyermekségétől fogva tanították neki a Szentírást. Timóteus tehát hívő családban nőtt fel, ismerte az Igét, ismerte Isten ígéreteit. Jó példát is látott maga előtt, hiszen Lóiszban és Euníkéban a képmutatás nélküli hittel találkozott, mégis szüksége volt arra, hogy személyesen is Krisztushoz megtérjen. Amikor Pál első missziói útján Lisztrába érkezett, Timóteus nemcsak hallotta az evangéliumot, hanem látta Pál életét is: azt a hitet és odaszánt szolgálatot, amelyért üldözést is vállalt, és Isten ezen keresztül szólította meg és hívta el az ifjú Timóteust. Úgy tűnik nem elég hívő családban felnőni, meg gyermekségünktől fogva ismerni a szent írásokat, hanem személyesen is hitre kell jutni, meg kell térni… Timóteus megtérése után kialakult egyfajta lelki apa-fiú kapcsolat közte és Pál apostol között. A levelet is így kezdi Pál apostol: Timóteusnak, igaz fiamnak a hitben. Pál apostol úgy tekintett Timóteusra, mint lelki fiára, aki az ő szolgálata nyomán született újonnan. A második missziói úton már maga mellé is veszi munkatársnak, és éveken át együtt szolgálnak. És Timóteus megkapja az egyik legnehezebb feladatot, amit el tudott talán képzelni: az efezusi gyülekezet vezetését. Efezus a Római Birodalom második legnagyobb városa volt, úgyhogy egy ilyen világvárosban kezdi meg Timóteus a lelkipásztori szolgálatát, a kor legmeghatározóbb gyülekezetében, ami a keresztyén misszió központja volt abban az időben. Nem csoda, hogy Pál apostol ebben a levélben próbál útmutatást adni az ifjú vezetőnek, hogy hogyan is kéne a szolgálatát végeznie. A levél első fejezete meg is adja, hogy mi a fő feladata Timóteusnak gyülekezetvezetőként. Mit ír? Timóteus, adminisztrálj! Vezesd az építkezést! Szervezd a programokat! Nem… Értjük, ezek szükségesek, de az apostol a legfontosabbal kezdi: Timóteus, őrizd meg az evangélium tisztaságát, és ebből fakadóan küzdj a tévtanítások ellen! Konkrétan ezzel kezdi Pál apostol, rögtön a lényegre tér: „parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat” Mind a két timóteusi levélben ez a téma jön elő a legtöbbször: az evangélium megőrzése, védelme a tévtanítókkal szemben. Úgyhogy ezzel szeretnénk ma foglalkozni: először azzal, hogy mi jellemzi a tévtanításokat, másodszor pedig, hogy mit kell tennie Timóteusnak a tévtanítások ellen. A görögben a tévtanítás szó a „έτεροδιδασκαλος”, amiből jön a herezis és az eretnekség is. Szó szerint azt jelenti, hogy más tanítás. Az evangéliumhoz képest valami más. A mai világunkban erről nem lehet beszélni. A korunk egyik leghangzatosabb üzenete pont az: mindenki más, mindenkinek más a véleménye, mindenki mást gondol arról, hogy mi a jó és mi a rossz, és ez így van jól, ezt el kell fogadni. És a legfőbb értékké a másság és a tolerancia vált, hiszen minden szubjektív, és mindenkinek igaza van, akkor is, ha ellentmondás van két vélemény között. Mindenkinek megvan a maga igazsága, és azt el kell fogadni. Pál apostol válasza erre egy nagy nem. Azt mondja: Timóteus, ne tűrj meg az evangéliumon kívül más tanítást, attól eltérőt a gyülekezetben. És ez nem azt jelenti, hogy szeretetlenül el kell nyomni azt, akivel nem értünk egyet, de igenis van egy objektív, egy abszolút igazság Istennél, amit az Igében kijelentett és ahhoz ragaszkodni kell, nem lehet attól mást megtűrni. Na de honnan jönnek ezek a más, ezek a téves tanítások? Pál apostol nem az értelemből vezeti le ezeknek a keletkezését. Nem azt mondja, hogy a tévtanítók nem voltak elég okosak, nem olvastak eleget, tudatlanok voltak és ezért butaságot hirdetnek. Nem. Azt írja Pál Himenaioszról és Alexandroszról, hogy elvetették a jó lelkiismeretet, ezért hajótörést szenvedtek a hitben és így váltak tévtanítókká. A tévtanítás gyökere a jó lelkiismeret elvetése. Itt a görögben szó szerint az áll, hogy a jó lelkiismeret ellökése. Tudatosan, erőszakosan ellökték maguktól a jó lelkiismeretet. Nem akarták a bűnt bűnnek látni, nem akartak bűnbánatot tartani és ennek a tévtanítás lett a következménye. Ezt egy reformátorunk is így fogalmazta meg: a rossz lelkiismeret az eretnekség szülőanyja. Hiszen ha tudatosan szembemegyek Istennel és valamiben szándékosan bűnben élek, akkor előbb utóbb az Igét is megpróbálom a saját vétkemhez igazítani. Erre egy nagyon egyszerű példát mesélt egy lelkész. Elment valahova evangelizálni, és egy férfi büszkén odalépett hozzá, hogy a Bibliájában zölddel kijelölte azokat a részeket, amikkel egyetért, és pirossal azokat, amikkel nem ért egyet. A lelkész megnézte a Bibliát és csak annyit kérdezett: maga elvált? Igen, de honnan tudta? Az összes válással kapcsolatos hely pirossal volt kihúzva. A maga bűnéhez próbálta Isten Igéjét igazítani. Vagy egy kis aktualitás: az elmúlt napokban hallottam, hogy egy ex katolikus pap, aki coming outolt melegként, arról tartott előadást, hogy a Biblia szerzői között is lehettek meleg és queer emberek. Ő homoszexuális és ezért ezt próbálja belelátni, belemagyarázni az Igébe is. Nagyon vigyázzunk, hogy a saját vétkünk miatt ne próbáljuk az Igét félremagyarázni, hogy magunkat felmentsük. Ne az Igét igazítsuk a saját életünkhöz, hanem a saját életünket igazítsuk Isten Igéjéhez. Mert a jó lelkiismeret elvetése tévtanításhoz vezet. Ezért mondja Pál apostol Timóteusnak is: tartsd meg a jó lelkiismeretet, nehogy tévútra juss. Láttuk honnan jön a tévtanítás, de mi a következménye? Ezt olvastuk: „parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, 4ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének hitben való elfogadására. 5A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. 6Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, 7törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak.” Az egyik következmény az, hogy ahelyett, hogy Isten üdvözítő tervét hittel elfogadnák, azaz megelégednének azzal, hogy amit Isten kijelentett, az úgy van, inkább okoskodnak. És üres fecsegéssel olyat tanítanak, olyanról beszélnek, amit nem is értenek. A másik pedig, hogy a szeretettől elfordulnak és széthúzást, felesleges vitákat szülnek a gyülekezetben. Látjuk tehát, hogy milyen pusztítást végez a tévtanítás: a hitet okoskodásra, a szeretetet széthúzásra cseréli. De akkor mit tegyen Timóteus? Hogyan lehet megőrizni a gyülekezetet ettől a veszélytől? Pál kétféle irányba ad útmutatást Timóteusnak: kifelé és befelé. Kifelé vegye fel a harcot a tévtanítással. Befelé pedig magát őrizze meg attól, hogy ő is hasonló sorsra jusson. Nézzük először a kifelé tanúsított harcot. Azt mondja Pál: „parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat.” Timóteusnak rendet kell tartani a gyülekezetben. Az ő felelőssége, hogy a tévtanításokat elnémítsa a rábízottak között. És itt van egy nehezen érthető rész. Azt írja Pál, hogy Himenaioszt és Alexandroszt, két tévtanítót átadott a Sátánnak. Mit jelent ez? Egy másik helyen is beszél erről Pál apostol, a korinthusi levélben: „Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. … átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. … Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! … Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!” Tehát nem arról van itt szó, hogy Pál apostol kárhozatra bocsátja Himenaioszt és Alexandroszt. Éppen ellenkezőleg. Kizárja őket a gyülekezet közösségéből, hogy ennek a súlya rádöbbentse őket a bűnükre. Maga is megmondja a célját: „hadd tanulják meg, hogy ne káromolják Istent.” Vagyis a fegyelmezés, a kizárás célja nem a bosszú, hanem a helyreállítás, hátha bűnbánatra jutnak. Ez fontos tanulság minden gyülekezet számára. A szeretet nem azt jelenti, hogy mindent szó nélkül eltűrünk. Néha éppen a szeretet kívánja meg, hogy valakit figyelmeztessünk, megintsünk, és ha minden más eszköz kudarcot vallott, akkor kizárjunk. Nem azért, hogy elveszítsük azt testvért és soha többé ne kelljen vele találkozni, hanem pont azért, hogy bűnbánatra segítsük és visszanyerjük. Jézus is beszél erről: ha valaki vétkezik, először figyelmeztesd négyszemközt. Ha nem hallgat rád, vigyél tanúkat. Ha így sem változik, akkor az egész gyülekezet előtt fedd meg. És ha ez sem hatásos, akkor kezeld úgy, mint a pogányt vagy a vámszedőd, azaz zárd ki. Mert Isten népében nem lehet megtűrni a bűnt. A farkas nem maradhat meg a juhok között. De hát toleránsok vagyunk. Ha a farkas itt érzi jól magát ne szóljunk bele, meg ne legyünk ilyen szeretetlenek, hogy elküldjük… A bárányok védelme megköveteli a farkas kizárását. De abban a reményben, hogy Isten képes a farkasokat is báránnyá tenni. Tehát láttuk, hogy mit tegyen Timóteus kifele: küzdjön a tévtanítók ellen. De Pál tudja, hogy egy belső küzdelemben is helyt kell állni, ezért írja: „Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet” A jó lelkiismeretet már érintettük. Timóteusnak nem szabad azt ellöknie magától, mint Himenaiosznak és Alexandrosznak, nehogy ő is hajótörést szenvedjen a hitben és tévtanítóvá váljon. Tartsa meg a jó lelkiismeretet, azaz továbbra is lássa a bűnt bűnnek és tartson rendszeresen bűnbánatot. Testvérem, te mikor tartottál utoljára igazi bűnbánatot? Nem csak annyit, hogy Istenem olyan gyarló vagyok, hanem mikor vallottál színt konkrétan Isten előtt? Vagy talán már annyira tökéletes hívő vagy, hogy nincs is rá szükséged? Timóteusnak, sőt Pál apostolnak is volt rá szüksége, azt hiszem mi sem vagyunk kivételek… Másrészt azt mondja Pál: tartsd meg a hitet. Itt nyilván a Jézus Krisztusba és az evangéliumba vetett hitről van szó. Ezért írja neki Pál apostol ezt az evangéliumról: „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” Először is az evangélium igaz. A mai világban, ahol több hírportált kell elolvasni a különböző oldalakról, hogy az igazság egy töredékét elnyerjük, különösen nagy ajándék az, hogy az Ige igazságában nem kell kételkednünk. Az evangélium igaz. Másodszor teljes elfogadásra méltó. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy az egész evangéliumot el kell fogadni, nem csak egy részét. Másrészt pedig, hogy az evangélium egyetemes, és mindenkire vonatkozik. Harmadszor az evangélium lényege, hogy Jézus a bűnösök megmentéséért jött. Ez az evangélium szíve, hogy Isten Fia eljött a földre, hogy ami elveszett, megkeresse és megtartsa. Negyedszer pedig az evangélium személyes. Nem csak egyetemesen vonatkozik mindenkire, hanem személyesen el kell azt fogadni. Pál apostol írja: vannak a bűnösök, akikért Jézus jött, akik közül az első én vagyok. Akinek az életében személyessé válik az evangélium és rászakad sok nyomorúsága, az így fogja érezni magát: én vagyok a legnagyobb bűnös. Tehát ez az örömhír igaz, mindenkire vonatkozik, Jézus megváltó munkájáról szól és személyesen el kell fogadni. Ez Timóteus legfőbb feladata: megőrizni ezt az evangéliumot. Nem hozzátenni, nem elvenni belőle, nem a kor elvárásaihoz igazítani, hanem tisztán megőrizni és továbbadni. Kívülről megvédeni a tévtanítóktól, belül pedig vigyázni arra, hogy ő maga se sodródjon el tőle. És testvérek, bár nem mindannyian vagyunk lelkipásztorok vagy gyülekezetvezetők, de ez a feladat mindannyiunké. Nekünk is őriznünk kell az evangéliumot. Nem azért, mert Isten Igéje rászorul a mi védelmünkre, hanem azért, hogy mi maradjunk meg ebben az evangéliumban egyénenként és gyülekezetként. És fontos, hogy Pál nem úgy beszél az evangéliumról, mint egy tanrendszerről vagy egy elméletről. Ő maga is ebből él. „Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem…” Pál elmondja: ilyen voltam, de az evangélium átformálta az életem. Ezért tudja ilyen szenvedélyesen védeni az evangéliumot. Mert nem egy tanítást véd, hanem azt az örömhírt, amely megmentette az ő életét is. Adja Isten, hogy mi is így ragaszkodjunk ehhez az evangéliumhoz hittel és jó lelkiismerettel. Ámen.