Lelki hadviselés
Lectio - Ézsaiás 59,14-20
14Háttérbe szorul a törvény, távol marad az igazság, elbukik a hűség a tereken, és a becsület nem érvényesül. 15Odalett a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az Úr, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend. 16Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen, saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta. 17Felöltötte az igazságot mint páncélt, a szabadítás sisakja volt a fején. A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. 18Amilyenek voltak a tettek, aszerint fog megfizetni. Haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek, tetteik szerint fizet meg a szigeteknek. 19Félni fogják az Úr nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az Úr szele korbácsolt föl. 20De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr.
Textus - Efezus 6,10-20
10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 16Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.
Igehirdetés
Ha nyitott szemmel járunk a világban, felfigyelhetünk arra, hogy minden reklám szinte ugyanazt ígéri nekünk: egy könnyebb, kényelmesebb életet. A reklámok arról szólnak, hogy spóroljunk időt, energiát, erőfeszítést. Vegyünk olyan eszközöket, használjunk olyan szolgáltatásokat, amelyek kényelmesebbé teszik a mindennapjainkat. És ennek tényleg megvan sok áldása. Mi magunk is erre vágyunk, hiszen ki szeretne folyamatosan küzdeni, dolgozni, nehézségekkel szembenézni? Mindannyian békés, kényelmes életet szeretnénk élni. Amikor azonban Pál apostol az efezusi gyülekezetnek ír, egészen más képet fest a keresztyén életről. Nem egy nyugodt, kényelmes, wellnesshétvégeszerű életet tár elénk, hanem arról ír, hogy a keresztyén ember élete hadszíntér. Akár tudunk róla, akár nem, lelki harc zajlik körülöttünk és bennünk. És itt nem csak arról a kultúrharcól van szó, amit tapasztalunk a politikában, a médiában, hanem egy szellemi, lelki síkon folyó harcról. Ezért szólít fel bennünket itt Pál apostol: fel kell készülni a harcra. „Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében.” Ez az apostol végső intelme az efezusiaknak: lelki harcban álltok, ezért erősödjetek meg az Úr erejében. Nem azt mondja: szedjétek össze magatokat és legyetek erősek. De nem is azt: ti nyugodtan hátradőlhettek, majd Isten mindent elintéz helyettetek… Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében. A kettő egyszerre igaz. Istentől jövő erőre van szükségünk, hiszen mi önmagunkban gyengék vagyunk ehhez a küzdelemhez. De ugyanakkor felelősségünk van abban, hogy Isten erejét megragadjuk. Ezért mondja Pál: erősödjetek meg, keressétek az Urat, vegyétek igénybe azt az erőt, amelyet ő készített nektek. Majd látni fogjuk, hogy ez miképpen történhet. A keresztyén élet tehát nem passzív sodródás, de nem is magányos hősködés. Nem mi vívjuk ki a győzelmet, de nekünk is helyt kell állnunk a csatában. Ezért Pál három dologról beszél ebben a szakaszban. Először a felderítésről: ismernünk kell az ellenséget, enélkül nem lehet csatát nyerni. Másodszor a felszerelésről: fel kell vennünk a megfelelő fegyverzetet, különben védtelenek leszünk. Harmadszor a harcmodor: meg kell tanulnunk Isten népeként harcolni, hogy megállhassunk a gonosz támadásaival szemben. Tehát három dologgal szeretnénk foglalkozni a keresztyén élet harcának kapcsán: felderítés, felszerelés és harcmodor. 1. A háborúban az egyik első feladat a felderítés. Ha nem tudjuk, ki az ellenség, mi a célja, milyen eszközökkel harcol, akkor szinte vereségre vagyunk ítélve. Pál ezért először nem a fegyverzetről, hanem az ellenségről beszél. Kit szoktunk mi általában ellenségnek tartani? A politikust, akinek nem tetszenek a döntései. A munkatársat, aki keresztbe tett. A szomszédot, akinek megvannak az idegesítő szokásai. Sőt, oda is eljuthatunk a nagy sértődések közepette, hogy a saját családtagjainkra vagy hitbeli testvéreinkre is ellenségként tekintünk. Pál figyelmeztet: rossz helyen keresitek az ellenséget! A keresztyén ember végső ellensége nem a felebarátja. Igen, emberek okozhatnak nekünk fájdalmat, követhetnek el ellenünk bűnt, de végsősoron „nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen” Ez talán furcsán hangzik a 21. századi ember számára. Mi megszoktuk, hogy mindent politikai, társadalmi vagy pszichológiai kategóriákban magyarázunk. Ha valami rossz történik, akkor rendszereket, neveltetést, traumákat keresünk a háttérben. És sokszor valóban van ezeknek szerepük. De Pál arra figyelmeztet, hogy a valóság nem merül ki abban, amit látunk. Létezik egy személyes gonosz erő: a Sátán, aki embergyilkos volt kezdettől fogva. És ő azon fáradozik, hogy ordító oroszlánként szerte járjon és szedje az áldozatait. Pál nem azért beszél erről, hogy félelmet keltsen bennünk, hanem hogy józanok legyünk. Nem szabad sem lebecsülnünk, sem túlbecsülnünk az ellenséget. Nem szabad lebecsülnünk, mert erősebb nálunk, és aki félvállról veszi az Ördög mesterkedéseit, az máris veszélyben van. De túlbecsülnünk sem szabad, hiszen a Sátán labdába sem rúghat Isten ellen. A Biblia nem két egyenrangú hatalom harcáról beszél: Jézus Krisztus legyőzte a sötétség erőit halála és feltámadása által. A Sátán egy legyőzött ellenség, de még mindig veszélyes. Olyan ez, mint amikor egy vadállat halálos sebet kapott, de még nem pusztult el és ezért kétségbeesésében még erőteljesebben támad. A Sátán halálos sebet kapott, de most még hevesen támad, mert tudja, hogy meg vannak számlálva napjai. Ezért nem kell rettegni ettől a harctól, de könnyelműek sem lehetünk. Józanul számolnunk kell az ellenséggel, miközben bizalommal kapaszkodhatunk a győztes Jézus Krisztusba. De hogyan harcol ez az ellenség? Pál az „ördög mesterkedéseiről” beszél. Az Ördög ravasz, próbál becsapni, hadicselt alkalmazni. Rengeteg módja lehet ennek. Sokszor féligazságokkal próbál félrevezetni, sokszor Isten szavát is kiforgatta a Bibliában. Gondoljunk az Évával való beszélgetésére: „Csakugyan azt mondta az Isten…?”. Vagy amikor Jézust próbálja megkísérteni, ott is csupa féligazságokkal dolgozik. Egy másik módszere, hogy néha hízelegve, néha pedig vádlóként jön. A kísértés előtt kicsinek mutatja a bűnt: ez nem olyan nagy dolog, ez belefér, mások is ezt csinálják… De a bukás után pedig felnagyítja azt: na látod megint mit tettél, ezért nem szeret téged az Isten, nem vagy elég jó… Vagy a kétségbeesést, vagy az önelégültséget próbálja kimunkálni, de mindkettő bukáshoz vezet. A legnagyobb csapdája pedig az, amit már érintettünk: elhitette az emberiséggel, hogy ő nincs is. De amikor a létét tagadjuk, igazából még jobban kiszolgáltatjuk magunkat az Ő ravaszságának. Így írt erről dr. Lloyd-Jones, egy 20. századi anglikán teológus: „Bizonyos vagyok abban, hogy az egyház ma tapasztalható gyengeségének egyik fő oka az, hogy megfeledkeztünk az ördögről. Minden probléma gyökerét önmagunkban keressünk: napjainkban annyira eluralkodik a pszichologikus szemléletmód, hogy megfeledkezünk az ördög létezésének tényéről, az ellenfélről és vádlóról, s az ő tüzes nyilairól.” Tehát ez a felderítés eredménye: van egy valóságos ellenségünk, aki az Úr ellen lázad és minket is el akar szakítani Istentől. Ravasz ellenfél, ezért ismernünk kell őt, de nem kell félnünk tőle, hiszen Jézus már győzelmet aratott felette. 2. Hogyan állhatunk meg egy ilyen ellenséggel szemben? Felszerelésre van szükségünk. Azt mondja Pál: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét!” Érdemes felfigyelni arra, hogy nem egyszerűen egy Istentől kapott fegyverzetről van itt szó, hanem konkrétan Isten fegyverzetéről. Az Ószövetségben ugyanis több helyen azt látjuk, hogy maga az Úr viseli ezeket a fegyvereket. Ő hordja az övet, a páncélt, a sisakot, a sarut, a pajzsot és a kardot. Pál ezeket a képeket veszi elő, és azt mondja: Isten a saját fegyverzetét adja, Önmagát szabja rátok. Először tehát vegyük fel az igazság övét. Ézsaiás a Messiásról ezt mondja: „Igazság lesz derekának öve.” Jézus egész földi szolgálatát az igazság jellemezte. Nem volt csalárdság a szájában, nem alkudott meg soha a hazugsággal. Tőle kaphatjuk mi is az igazságszeretet övét, ami különösen fontos, hiszen az ördög a hazugság atyja. Ezután következik a megigazulás páncélja és az üdvösség sisakja. Ézsaiás 59-ben magáról az Úrról olvassuk: „Felöltötte az igazságot mint páncélt, a szabadítás sisakja volt a fején.” Ézsaiás arról beszél, hogy Isten igaz és Ő hozza a szabadulást. Pál apostol pedig azt mondja, hogy Isten hit által ránk adja a saját igazságát és ő adja meg az üdvösséget, azaz a bűneinkből való szabadulást. Ezek védelmeznek minket az ítélet ellen. Ezután vegyük fel a sarut a békesség evangéliuma hirdetésére. Ézsaiás így ír megint csak az eljövendő Messiásról (Károli): „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet...” Jézus volt az evangélium hírnöke, aki békességet hirdetett Isten népének, akiben megbékéltettünk Istennel. És ahogyan Jézus hírnök volt, úgy nekünk is adja ezt a feladatot: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” A következő fegyver a hit pajzsa. A 18. zsoltárban olvassuk: „Oltalmazó pajzsodat átadtad nekem.” Az ószövetségben itt most nem jön elő konkrétan a hit, de világos, hogy Isten pajzsát, az Ő védelmét hit által tudjuk megragadni. Ez a hit azt jelenti, hogy Isten ígéreteinek nagyobb hitelt adunk, mint a félelmeinknek, érzéseinknek vagy az ördög hazugságainak. És így amikor a gonosz tüzes nyilai érkeznek, a hit pajzsa alatt oltalmat találhatunk. Végül ott van a Lélek kardja, amely Isten igéje. Ézsaiás próféta könyvében ezt mondja az eljövendő Messiás: „Éles karddá tette számat.” Jézus maga is ezzel a fegyverrel győzte le a kísértőt a pusztában, újra és újra ezt mondta: „Meg van írva.” A keresztyén ember egyetlen támadó fegyvere Isten Igéje. Ezért olyan fontos, hogy ismerjük, olvassuk, hallgassuk és szívünkbe zárjuk azt. Tehát mindegyik része a fegyverzetnek Jézusra mutat. Az Úr nem egyszerűen felszerelést ad nekünk, hanem saját Fiát önti ránk páncélként. Nem véletlen mondja Pál apostol a római levélben: „öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust”. 3. Tehát ismerjük az ellenséget, megvan a felszerelés, de hogyan kell harcolni? Hiszen egy katona lehet kiválóan felszerelve, ha nem tudja használni a fegyvereit, hamar vereséget szenved. Pál ezért beszél arról is, hogy hogyan harcol egy keresztyén ember. Pál a fegyverzet felsorolása után az imádságról kezd el beszélni. A hívő ember térden állva küzd az imádság harcmodorával. Ezt olvassuk: „18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” A keresztyén ember legfontosabb harci cselekedete az imádság. Az igazi hadszíntér sokszor a csendes szoba, ahol meg kell küzdeni az imaharcokat. Erre egy keresztyén film címe is utal: Imával nyert csaták. Ezt most ne vegyük filmajánlónak, de ez a film is arról szól, hogy van egy szoba, ahol valaki rendszeresen imádsággal küzdi meg a lelki harcait. Azért az imádság harcmodorát mutatja fel Pál apostol, mert ez tart bennünket kapcsolatban a győztes hadvezérrel, Jézussal. És azt írja, hogy mindenkor imádkozzunk a Lélek által. Nem rutinból, nem megszokásból, nem unottan, hanem a Lélek által megelevenítve. Ahogyan a Római levélben olvassuk: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Egy másik felszólítás, amit Pál az imádsághoz köt: „legyetek éberek”. A lelki harc egyik legnagyobb veszélye az elvalvás. Eszünkbe juthat Jézus és a tanítványok története a Gecsemáné-kertben. Jézus tudta, hogy hatalmas próbatétel előtt állnak, ezért ezt mondta tanítványainak: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Ők azonban elaludtak. A lelki alvás veszélyes állapot. Amikor az ember már imádkozik és nem veszi komolyan a kísértést, akkor könnyen támadhatóvá válik. Testvérem, ugye nem alszol? És a harmadik dolog, amire az imádság kapcsán Pál felhívja a figyelmünket, hogy állhatatosan imádkozzunk a szentekért. Világos, hogy itt nem a katolikus szentekről van szó, hanem a többi hívőről. Egyszerűen így mondanánk ezt: imádkozzunk egymásért. Ugyebár a katona sem egyedül harcol, hanem egy hadseregnek a része. És sosem tudhatod, hogy a másik éppen milyen harcban van. De ha tudod, akkor meg különösen is fontos Pál felszólítása: könyörögjetek a szentekért, egymásért. Te szoktál imádkozni a másikért? Vagy mindig csak magadra kéred Isten áldását? És Pál ennél a résznél a saját kérését is elmondja: „imádkozzatok … énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” Pál börtönben van és mégsem azt kéri, hogy imádkozzanak, hogy kiszabaduljon, hogy könnyebb legyen az élete… Azt kéri, hogy kapjon erőt ahhoz, hogy bátran és hűségesen hirdethesse az evangéliumot. Te szoktál imádkozni az igehirdetőkért? A lelkészekért? Szoktuk érezni! Esetleg szoktál-e te is ilyen bátorságot kérni Istentől a bizonyságtételhez? Én ma búcsúzom a gyülekezettől. És Pál kérését szeretném a magam kéréseként elétek tárni: imádkozzatok értem is. Én sem elsősorban abban kérem imádságaitokat, hogy könnyű utam és kényelmes életem legyen, hanem azért imádkozzatok, hogy adassék nekem az Ige. Mert az annyira nem magától értetődő. Szükségem van a testvérek imádságára, hogy bátran tudjam az Istentől jövő Igét hirdetni. Bár földrajzilag egy másik helyen, de ugyanazt a szolgálatot fogom végezni, és ebben köszönöm, ha imádságban hordoz a gyülekezet. Ezt már sokan meg is ígérték, ezt különösen köszönöm! Tehát láttuk ma, hogy a keresztyén élet nem egy kényelmes élet, hanem egy lelki harc. Ezért hív bennünket Pál arra, hogy erősödjünk meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében. Először láttuk a felderítés eredményét: egy veszélyes, de legyőzött ellenséggel, a Sátánnal és erőivel nézünk szembe. Aztán láttuk a felszerelést: Isten a maga páncálzatát, fegyvereit szeretné ránk adni Krisztusban. És végül láttuk a harcmodort: az imádságot, hiszen a keresztyén ember térden állva harcol: Lélek általi, éber, egymásért mondott imádsággal.