Igaz istentisztelet
2Krónikák 5
„Amikor befejezték mindazt a munkát, amelyet Salamon végeztetett az Úr háza számára, bevitte Salamon azt az ezüstöt, aranyat és egyéb tárgyakat, amelyeket apja, Dávid szentelt oda ajándékul, és elhelyezte Isten házának a kincsei közé.Akkor összegyűjtötte Salamon Izráel véneit és minden törzsfőjét, Izráel fiainak családfőit Jeruzsálembe, hogy elvigyék az Úr szövetségládáját Dávid városából, azaz Sionból. Összegyülekeztek tehát a királyhoz mindezek az izráeli férfiak a hetedik hónapban, az ünnepen. Amikor Izráel vénei mind megérkeztek, a léviták fölemelték a ládát, és fölvitték a ládát meg a kijelentés sátrát meg a szentély egész fölszerelését, amely a sátorban volt. A papok és a léviták vitték azokat. Salamon király és Izráel egész közössége, amely megjelent nála, ott állt a láda előtt. Olyan sok juhot és marhát áldoztak, hogy sem megszámlálni, de még csak megbecsülni sem lehetett azokat. Azután bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. A kerúbok ugyanis kiterjesztették szárnyaikat a láda helye fölé, és betakarták a kerúbok fölülről a ládát és annak rúdjait. A rudak olyan hosszúak voltak, hogy a ládához tartozó rudak végei láthatók voltak a szentek szentje felől, de kívülről már nem voltak láthatók. Ott vannak még ma is. Nem volt a ládában más, csak a két tábla, amelyeket Mózes adott át a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból.Amikor a papok kijöttek a szentélyből – az ott levő papok ugyanis mindnyájan megszentelték magukat, beosztásukra való tekintet nélkül –, fölsorakozott az oltártól keletre valamennyi énekes lévita, tehát Ászáf, Hémán és Jedútún a fiaikkal és testvéreikkel együtt, fehér ruhába öltözve, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, és velük együtt százhúsz harsonát fújó pap. A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az Úr dicséretét és magasztalását. Amikor felzendültek a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az Urat, mert ő jó, és örökké tart szeretete, akkor a házat, az Úr házát felhő töltötte be, úgyhogy a papok a felhő miatt nem tudtak odaállni, hogy szolgálatukat végezzék, mert az Úr dicsősége betöltötte az Isten házát.”
Igehirdetés
Mitől lesz jó egy istentisztelet? Azt hiszem, erre elég sokféle választ tudnánk adni. Talán azt mondanánk, hogy akkor jó egy istentisztelet, ha jó az igehirdetés, megszólít minket, és úgy megyünk haza, hogy kaptunk belőle valamilyen üzenetet. Vagy ha szépen éneklünk, ha jók az énekek, ha hangulatos a zene. Esetleg akkor, ha sokan vagyunk és olyan jó együtt lenni. Sokféle szempontunk lehet és ezek fontos dolgok: nem mindegy, hogy miként hangzik az ige, hogy hogyan szól az ének vagy milyen a gyülekezet. De ez lenne minden? A felolvasott Igében egy egészen különleges istentiszteletről olvasunk. Hosszú évek munkája után végre elkészült a jeruzsálemi templom, és Salamon összehívta egész Izráelt a felszentelésére. És tényleg minden adott volt egy hatalmas ünnephez. Ott volt az egész nép, bemutattak annyi áldozatot, hogy meg sem lehetett számolni, a papok megszentelték magukat, az énekesek és zenészek pedig együtt, egy hangon dicsérték Istent. Százhúsz pap fújta a harsonákat, szóltak a cintányérok, a lantok és a citerák, és együtt énekelték: „mert ő jó, és örökké tart szeretete.” Na erre azt mondhatnánk, hogy itt tényleg minden a helyén van. Jól megszervezték az alkalmat, a technikai és zenei megvalósítás is professzionális. De mégsem ez az, ami megkoronázta Salamonék istentiszteletét. Hanem az, amit ezután olvasunk: „az Úr dicsősége betöltötte az Isten házát.” Hát nem ez az istentisztelet lényege? És ez nagyon szépen helyreteszi azt is, ahogyan az egész kérdésről gondolkodnunk kell. Mert látjuk ebből a történetből, hogy igenis fontos a felkészülés. Fontos, hogyan állunk Isten elé, hogyan szolgálunk, hogyan éneklünk, hogyan hallgatjuk az Igét, hogyan tiszteljük őt. Salamonék sem úgy gondolták, hogy mindegy, mit és hogyan csinálnak, majd Isten úgyis elvégzi a többit. Mindent megtettek azért, hogy méltó módon álljanak az Úr elé. Ez fontos. De mégis Isten jelenléte az, ami értelmet ad az egész eseménynek, istentiszteletnek. A nép mindent megtett, ami rájuk volt bízva, Isten pedig kegyelmesen megmutatta jelenlétét közöttük: dicsősége betöltötte a templomot. Ezért ma azt szeretnénk megvizsgálni ebből az Igéből, hogy mi a mi felelősségünk az Isten tiszteletében, és mi az, amit egyedül Isten adhat hozzá. Fontos tisztázni: elsősorban arról beszélünk, hogy mi, mint Isten népe hogyan tisztelhetjük Őt, de ami elhangzik természetesen nem csak a vasárnap 10 órára vonatkozik, hanem az egész életünkre. Három dolgot fogunk megnézni: az istentisztelet alapját, az istentisztelet rendjét, végül pedig az istentisztelet beteljesedését. 1. Az első tehát: mi az istentisztelet alapja? Érdemes megnézni, hogy mi kerül ennek a hatalmas ünnepnek a középpontjába: nem a papok, nem az összegyülekezett nép, nem is a zene, hanem a szövetség ládája. Ezért gyűlik össze Salamon és egész Izráel: hogy felvigyék a ládát Dávid városából, és elhelyezzék a templomban, a szentek szentjében. Tehát nagyon fontos szerepet kap a szövetség ládája. A 10. vers külön kiemeli, hogy mi volt benne: „Nem volt a ládában más, csak a két tábla, amelyeket Mózes adott át a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból.” Tehát a láda Isten szövetségére emlékeztette a népet. Hiszen Izráel rabszolga volt Egyiptomban és Isten volt az, aki meghallotta a kiáltásukat, kiszabadította őket a fáraó kezéből, átvezette őket a Vörös-tengeren, majd elvitte őket a Sínai-hegyhez, ahol szövetséget kötött velük. És amikor most, évszázadokkal később, Izráel összegyűlik a templomban, akkor ugyanez a szövetség kerül az istentiszteletük középpontjába. A láda, benne a két kőtáblával, arra emlékeztette őket: azért vagytok itt, mert Isten megszabadított és a népévé tett benneteket. Tehát az istentisztelet alapja nem az, amit ők tettek Istenért – a sok szolgálat meg a templomépítés –, hanem az, amit Isten tett értük. Az, hogy Ő kihozta a népét a fogságból és szövetséget kötött velük. Ez volt az ószövetség. De amikor Jézus leült a tanítványaival az utolsó vacsorán, kezébe vette a poharat, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által.”: Ahogyan Isten egykor szövetséget kötött Izráellel, úgy most egy új szövetséget köt az Ő népével. Csakhogy ennek a szövetségnek már nem a Sínai-hegy, nem a két kőtábla és nem is az állatáldozatok az alapjai, hanem Jézus kiontott vére. Ahogyan Isten kihozta Izráelt az egyiptomi rabszolgaságból és utána szövetséget kötött velük, úgy Jézus is szeretne megszabadítani a bűn rabságából, és hív bennünket a vele való szövetségre. Mert nekünk is megvan ám a magunk Egyiptoma. Lehet, hogy nem téglát vetünk a fáraónak, de ugyanúgy rabjai vagyunk a saját indulatainknak, vágyainknak, büszkeségünknek, összefoglalva: az Istentől elszakadt életünknek, a bűnnek. És ahogyan a nép nem tudta magáról lerázni az egyiptomiakat, úgy mi sem tudunk megszabadulni ebből a rabságból, hiába próbálkozunk foggal-körömmel megjavulni. Ezért jött Jézus, ezért adta az életét, hogy a kiontott vérével kiszabadítson bennünket és új szövetséget kössön velünk. Tehát a mi istentiszteletünk alapjaként is ennek a szövetségnek kell szolgálnia. Te már részese vagy ennek a szövetségnek? Elfogadtad már Jézus szabadítását és a felkínált kegyelmét? Arra hív Jézus, hogy lépjünk be az Ő szövetségébe, hiszen csak így lehet igaz a mi istentiszteletünk. Hiszen az istentisztelet alapja nem a templom, nem a lelkész, nem a gyülekezet, hanem a Jézus Krisztussal kötött szövetség. 2. Elérkeztünk a második ponthoz: ha a szövetség az alap, akkor mi legyen az istentisztelet rendje? Hogyan történjenek ott a dolgok? Az előbb láttuk, hogy a ládában ott volt a két kőtábla. Ez nemcsak arra emlékeztette Izráelt, hogy Isten szövetséget kötött velük, hanem arra is, hogy ebben a szövetségben Isten megszólalt. Kijelentette az akaratát arra nézve, hogy a nép hogyan éljen. Azt látjuk, hogy Salamon és a nép az egész kijelentett törvényt, Isten minden szavát igyekszik komolyan venni és annak engedelmeskedni. Mindent úgy tesznek, ahogyan azt Isten megparancsolta. Ez már a templom építésében is látszik. Salamon nem a saját ötletei és elgondolásai szerint építteti fel, hanem azt az Istentől kapott tervet használja, amit Dávid adott neki tovább. A szövetség ládáját sem akárhogyan viszik fel a templomba, hanem úgy, ahogyan azt Mózes törvénye előírta, hogy a léviták vigyék. A papok is komolyan veszik az előírásokat, és mielőtt szolgálatba állnának, megszentelik magukat. Mindent Isten szava szerint tesznek, nem a saját nagy ötleteik és elgondolásaik szerint. Azt látjuk, hogy igazi istentisztelet mindig együtt jár az Isten Igéjének való engedelmességgel. Te mi alapján éled az életed? Mi határozza meg az életed rendjét? A saját elképzeléseid? A körülötted élő világ, a trendek? Az érzéseid? Mások véleménye? Mi alapján hozod a döntéseidet? Ha Istent tiszteled, akkor az engedelmességgel jár. És ez nagyon hétköznapi kérdés. Amikor valaki megbánt, akkor a sértettséged vezet, vagy az, hogy Jézus megbocsátásra hív? Amikor döntést kell hoznod a pénzügyeidben akkor az anyagi haszon a szempont, és jöhet a csalás is; vagy azt nézed, hogy Isten mit mond erről? Amikor azzal csábítanak bűnre, hogy hiszen mindenki ezt csinálja, akkor mások véleménye határoz meg, vagy az, hogy Istennek szeretnél engedelmeskedni? És sokszor nekünk, templomba járó embereknek nem az a problémánk, hogy ne tudnánk, mit mond Isten. Hanem az, hogy tudjuk és mégsem tesszük… Képzeljük el, hogy valaki elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, felírja a gyógyszert, és pontosan elmondja, hogyan kell szedni. Az illető hazamegy, kiteszi a gyógyszert az asztalra, és minden nap elolvassa a betegtájékoztatót. Meg is tanulja kívülről. Még másoknak is el tudja magyarázni, hogy mire való ez a gyógyszer és hogyan hat a szervezetre. Csak egy dolgot nem tesz meg: nem veszi be. Vajon meg fog gyógyulni? Nem. Nem a gyógyszer ismerete gyógyít, hanem az, ha az ember megteszi azt, amit az orvos mondott és beveszi az orvosságot. A Biblia sem azért adatott, hogy csak ismerjük, hanem hogy engedelmeskedjünk neki. Salamon és a nép komolyan vették azt, amit Isten mondott. Arra hív minket az Ige, hogy mi is az engedelmességünkkel tiszteljük Istent. 3. Láttuk, hogy az istentisztelet alapja Isten szövetsége, és hogy Isten szava szerint kell történjen. Na de hogyan lesz az istentisztelet teljes? Eddig azt láttuk, hogy Salamon és a nép mindent megtett, amit Isten rájuk bízott. Felépült a templom, a papok megszentelték magukat, rengeteg áldozatot bemutattak, szövetség ládája a helyére került és csodaszép zenével elkezdték a dicsőítést. Igazán profi, igazán odaszánt szolgálat. De a lényeg csak most jön: a templomot egy felhő lepi el és az Úr dicsősége betölti az Isten házát. Ez olyan meghatározó jelenség volt, hogy a papok nem is tudják folytatni a szolgálatukat. Úgy tűnik nem a felkészült szolgálat teszi Isten házává a templomot. Nem is a gyönyörű épület, nem a papok, nem a szép énekszó, hanem Isten jelenléte. Na de mi a helyzet ma? Ma már nincs jeruzsálemi templom, nincs meg a szövetség ládája. Hol lehet megtapasztalni Isten jelenlétét? Hol van az Ő temploma? Pál apostol arról beszél az efezusi levélben, hogy a Krisztusban megtért hívők épülnek fel Isten hajlékává a Lélek által. Vagyis az új szövetségben már nem egy épület a templom, hanem egy emberi közösség: Isten népe. Az újjászületett hívők azok az élő kövek, akikből Isten felépíti a maga templomát. Tehát nem azért lesz szent az istentisztelet, mert szent térben történik, hanem mert Isten népe gyűlik össze az Úr színe előtt. Amikor hívők összegyűlünk, akkor az Úr templomává leszünk, ahol Ő jelen van Szentlelke által. És ugyanaz lehet a vágyunk, mint egykor Salamonnak és Izráelnek: hogy Isten dicsősége töltse be ezt a templomot. Ezért imádkozzunk kitartóan, hogy Isten dicsősége ragyogjon fel itt az Igében, a közösségben, az életünkben. Hadd legyen ránk igaz, amit Jézus mond: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Az egyház, a gyülekezet akkor tölti be a küldetését, ha rajta keresztül Isten dicsősége válik láthatóvá az emberek számára, ha Isten dicsősége tölti be ezt a lelki templomot. Testvérek, úgy kezdtük, hogy feltettük a kérdést: Mitől lesz jó egy istentisztelet? A Krónikák könyve erre nagyon egyszerű választ ad. Ott lesz valóságos az istentisztelet, ahol Isten népe komolyan veszi a vele kötött szövetségét és az Ő kijelentését. És ahol az Úr kegyelméből az Ő dicsősége ragyog fel a népe között. Adja meg nekünk a mi Urunk, hogy ilyen gyülekezet lehessünk. Olyan közösség, amely Krisztus új szövetségére épít, engedelmeskedik az ő Igéjének, és amelyben Isten dicsősége válik láthatóvá. Hogy akik közénk jönnek, ne elsősorban bennünket lássanak, hanem Isten dicsőségének legyenek a szemtanúi. Ámen.