Biztos szikla
Igehirdetés
Tegnap Jóbbal foglalkoztunk, holnap Jóbbal fogunk foglalkozni, viszont ma én eltérek a Kalauz rendjétől. De ígérem, nem hozok sokkal vidámabb témát. Illés prófétával fogunk foglalkozni, aki mélypontra került: egy nagy győzelem után elfáradt, megijedt és teljesen elmagányosodott. Úgy érezte, elég volt az Úr szolgálatából, egyedül maradt, és nincs is értelme továbbmennie. Azt szeretnénk megnézni, hogy jutott ide, és hogy állítja talpra őt Isten mindezek után. Előtte szükséges felvázolnunk, hogy hol is lépünk be a történetbe. Talán jól ismerjük: Illés próféta a Kármel-hegyen összehívta a népet és a Baál prófétáit, hogy kiderüljön, ki az élő Isten. Baál nem válaszolt, viszont az Úr tüzet küldött arra az áldozati oltárra, amit még jól fel is locsoltak vizzel. A nép megvallotta, hogy az Úr az Isten és leszámoltak a Baál prófétákkal. És így zárul a 18. fejezet: „Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig.” Megvolt a nagy győzelem, bebizonyosodott, hogy az Úr az élő Isten, és a Baál próféták is elbuktak. Illés igazán elégedett lehetett. Sikeres napja volt, Isten igazán megáldotta a szolgálatát. Talán még kicsit a büszkeség is ott lehetett benne, hogy na mégiscsak neki volt igaza nem a négyszázötven nagyokosnak Baál oldalán. És a nagy győzelem hevében felköti a gatyáját és szalad Aháb hintója előtt és fut Jezréel fele. Miért akar Illés Jezréel fele menni? Jezréelt Aháb építette ki fővárosának. Ott volt az ő királyi palotája, és ebből fakadóan ott tartózkodott Jezabel is. Illés talán abban reménykedett, hogy most, hogy kiderült, hogy ki is az igaz Isten; most már Ahábnak és Jezabelnek is el kell fogadnia az igazságot. Talán az volt az elképzelése, hogy megvolt a nagy győzelem, Isten megmutatta a hatalmát, ennek hatására majd megtér Aháb és Jezabel, és nagy békességben együtt ővele majd helyreállítják az országot. Ő mindent megtett, megvolt az eredményes szolgálat, most már csak élvezni kell a gyümölcseit. Ehhez képest? Olvasom a folytatást: „1Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, 2Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! 3Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, 4ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! 5Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! 6Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. 7Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! 8Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 9Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? 10Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. 11Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. 12A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. 13Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? 14Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.” A nagy győzelem után jön a hideg zuhany. Aháb és Jezábel nem tér meg, az országban nem történik változás, forradalom sem tör ki a király ellen. Nem vonulnak az emberek az utcára, hogy ők látták mi az igazság, és ők már pedig ők az Urat akarják szolgálni. Pozicióban marad a király és nem javul a helyzet. Sőt, talán romlik is: halálra kerestetik Illést. A próféta teljesen összeomlik. És azt hiszem, hogy ez érthető. Melyikünk tudott volna talpon maradni? Ide juthat Isten embere. Úgy is, hogy hűségesen szolgálta az Urát. Illés engedelmes volt, tette buzgón, amit kellett, beleállt az Úr ügyébe, és mégis padlóra kerül. Isten minden szolgája átélte azt, hogy milyen mélypontra jutni. Ezért ne gondoljuk azt, hogy velünk ez ne történhetne meg. Meg azt se gondoljuk, hogy csak akkor van ez, ha valaki nagyon eltávolodik az Úrtól. Akkor és ott Illés volt az, aki igazán hűségesen az Urat követte, mégis zsákutcába jut az élete. Ezért ne higgyünk azoknak az ígéreteknek, hogy a hívő ember élete csupa játék és mese, hogy ott nincs semmi szomorúság, ott nincsenek problémák, vagy ha vannak is, akkor az valamilyen bűn vagy hitetlenség miatt van. Ez nem igaz. Isten nagy emberei is kerülhetnek mélyre, depresszióba, sőt Illésnek még öngyilkos gondolatai is támadnak (az más kérdés, hogy nem veszi saját kezébe az ügyet, hanem ezt a nyomorúságát elmondja az élet Urának). Nézzük meg kicsit közelebbről Illésnek az állapotát. Először is: Illés valószínűleg csalódott volt. Már felvázoltam ezt, bizonyára abban bízott a próféta, hogy a sok szolgálat és a nagy kármel-hegyi győzelem után most már jóra fordulnak a dolgok, megtér a király, a királyné; és helyre áll a rend Isten népe között. Erre mi történik? Üldözni kezdik, semmi sem változik meg. El is mondja az Úrnak: sokat buzgólkodtam, de mit látok? „Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg.” Hát hogy van ez Uram? Én buzgolkódtam, én megtettem mindent, te hol voltál Uram? Te miért nem léptél? Azt hittem megtér a király, vagy hogy esetleg eltűnteted a trónról? Most mi lesz? Miért nem történt meg ez? Pedig én azt reméltem… Nem tudom átéltél-e már hasonlót, testvér. Hogy te buzgólkodtál, reménykedtél, és mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogyan eltervezted. Nagyot tudunk csalódni, amikor Isten máshogy tesz, mint elképzeltük. Vagy lehet, hogy te is sokat szolgáltál, beleadtál mindent, remélted, hogy lesz változás, hogy megtérnek azok, akiknek bizonyságot teszel, és semmi. Családodban, gyülekezetben, munkahelyeden, szomszédokkal nincs változás, pedig úgy remélted. Illés csalódik az Úrban, legalábbis abban, amit ő gondol az Úrról. Másodszor: Illés elveszti a jövőképét. Nem lát semmilyen megoldást vagy kiutat a helyzetéből. Ide jutott, Isten népe romokban, és még üldözik is őt. Nincs ebből felállás. Hátha eddig nem működött a szolgálata, akkor miért lenne ez máshogy ezután? Hiábavaló volt az egész: felesleges volt az elmúlt három és fél év, az aszály, a sareptai özvegy, a kármel-hegyi tűz, minden hiábavalóság volt. Értelmetlen az egész élet. (És kész is lemondani az életéről, bár pont azért futott Jezábel elől, hogy az életét mentse.) Ezt is elmondja Istennek: Uram, nem vagyok én jobb, mint az elődeim. Nem tudtam többet letenni az asztalra, mint ők; semmi értelme nem volt a szolgálatomnak, akkor nyilván a jövőben sem lesz. Inkább vedd el az életem. Le is fekszem itt a bokorba, egyszer csak majd meghalok és jönnek a keselyűk. Illés lefekszik a bokor alá, kész meghalni, semmi jövőkép és csak siratja Isten ügyét. Pedig azt nem kell siratni, az megy tovább. Talán ezt is ismerjük: meghalt a házastárs, fogy az erő, anyagi veszteség. És nem csak azt siratjuk, ami volt, hanem azt is, ami lehetett volna még. Eltűnt a jövő, nincs kiút, nincs megoldás. Nem tudjuk mit kezdjünk az életünkkel, nincs előttünk cél, inkább csak lefeküdnénk egy bokor alá és várnánk a halált. Harmadszor: Illés teljesen elmagányosodik. Azt mondja az Úrnak: „Egyedül én maradtam meg”. Ebben a mondatban talán keveredik Illés tényleges magánya, de az öntelt büszkesége is. Úgy látja, hogy mindenki más elfordult Istentől, hogy ő egyedül maradt hűséges szolgája, hogy nincs senki más, aki az Urat tisztelné, nincs még egy megbízható próféta. Azért is érdekes ez, mert a szolgáját például ő maga hagyja Beérsebában, sőt a népre sem emlékszik, akik segítettek neki lekaszabolni a Baál prófétákat, nem is beszélve arról a hétezerről, akiket majd Isten megemlít. Ő egyedül van. A nagy szolgálatában annyira magával van elfoglalva, hogy teljesen magába roskad a magányában. Talán ezt is átéltük már: egyedül vagyok. Egyedül én próbálok ragaszkodni Istenhez, egyedül engem érdekel Isten népének a jövője, egyedül én nem megyek bele olyan bűnökbe, mint mások. És van, hogy egészen fájdalmas ez a magány: nincs egy barátom se, nincs olyan, aki megértene, akivel megoszthatnám a dolgaim. Egyedül maradtam. Itt van Illés ebben a helyzetben. Csalódott, jövőtvesztett, magányos. Mi az, amit mégis jól tesz? Az, hogy miután az angyal megeteti, megitatja (erre is visszatérünk még), felkel és elindul a Hórebhez. Miért pont a Hórebhez, hát az olyan messze van…? Ezt a hegyet úgy is nevezi a Szentírás, hogy Sínai-hegy. Ez az a hegy, ahol Isten szövetséget kötött a népével, ahol kijelentette magát, ahol megmutatta az Ő dicsőségét Mózesnek. Nem tudom emlékszünk-e erre a történetre, így szól az Ige a 2Móz 33-ban: „18Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 19Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 21Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! 22És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. 23Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.” Szerintem felfedezünk sok hasonlóságot a két történet között, még vissza is fogunk térni rá. Most azért emelem ezt ki, mert a Sínai-hegy volt az, ahol Mózes kérte az Urat: mutasd meg dicsőségedet! És az Úr elvonult Mózes előtt. Illés bizonyára ismerte ezt a történetet. Tudta, hogy Isten ott jelentette ki magát és ott mutatta meg a dicsőségét. Talán az volt az ő szíve vágya is, hogy megláthassa az Urat. Talán az Ő kérése is ez volt: Uram, mutasd meg magad. Én nem értek semmit, nem tudom miért így alakultak a dolgok, nem tudom mi van, de segíts megértenem. Hadd lássalak meg téged, jelentsd ki magad nekem is. Illés nem marad ott a rekettyebokor alatt, hanem küzd azért, hogy az Úrral való közösségben megértse, hogy mi miért van. Hogy válaszokat kapjon. Hogy megláthassa az Urat. Negyven nap és negyven éjjel megy az Isten hegyéig. Nem tudom te mennyi időt és erőt fektetsz abba, hogy az Úrral való közösséged megéld. Hát ennyit nem hiszem, de a depressziós Illés megy negyven nap és negyven éjjel. És bár még mindig dacol az Istennel, de megy, küzd, hogy megláthassa az Urat. Ezt tanuljuk meg tőle: hogy nem ott maradunk a rekettyebokor alatt, hanem küzdünk azért, hogy megpillantsuk az Urat annak ellenére, hogy sok mindent még nem értünk. Legyen ez a szívünk vágya akkor is, amikor padlóra kerülünk: Uram, mutasd meg nekem dicsőségedet! Mutasd meg, hogy ki vagy most nekem ebben a helyzetben! Így megy Illés az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Láttuk Illés állapotát, láttuk, hogy mit tesz jól, most vizsgáljuk meg, hogy az Úr hogyan veszi kezelésbe a prófétát. Kezdjük azzal, hogy mi hogyan lelkigondoznánk Illést. Valószínűleg azt gondolnánk, hogy ha ilyen depresszióba került, akkor biztos nagy baj van vele, biztos lelki eredetű a probléma. És elmondanánk neki: Csak azért van ez, mert nem hiszel eléggé. Imádkoztál eleget Illés? Megvallottad a bűneidet? Megtagadtál minden hitetlenséget? Adtál elég hálát? És mondanánk neki a prédikációt. 1. Mit tesz Isten? Küld egy angyalt. És akkor jön az angyal és jól fejbevágja Illést az Igével: ne félj, csak higgy! Térj meg! Szolgálj az Úrnak! Nem. Mit tesz először az Úr Illéssel? Főz neki: kelj fel és egyél, aztán pihenj még egy kicsit, majd aztán rátérünk a többire. Isten egészében látja az embert. És mivel Ő teremtett, pontosan ismeri a fizikai határainkat is. És nem azzal kezdi Illésnél sem, hogy mond neki egy prédikációt, hanem először megpihenteti. Sokszor így kezdődik az elesés után a helyreállítás. Amikor valaki eljut a fizikai határaihoz, szükség van erre, a testi megpihenésre. Gondoljunk bele, Illés leszámol a Baál prófétákkal, aztán fut Aháb előtt, aztán menekül Jezábel elől, biztos elfáradt testileg-lelkileg. És azt mondja az Úr: pihenj, egyél, igyál. Van, hogy erre van szükség. Kicsit tovább aludni, enni egy jót, megpihenni. Nyilván nem a lustaságra és az önkímélő életmódra bátorítalak titeket. Aki alapból sem a munka hőse, az most ne figyeljen. De Isten sok szolgája belefárad a buzgó szolgálatába, és szükség van megállásra. Isten ezt már a tízparancsolatban is világosan kimondta: hat napon át dolgozz, de a hetedik napon semmiféle munkát ne végezz. Példát is adott: hat napon keresztül teremtett, a hetediken megpihent. Nyilván az Úrnak való odaszentelés a lényeg, de Jézus is elmondja: a szombat van az emberért. Isten parancsa, hogy megpihenjünk. Mert ha csak hajszolunk, mi is a rekettyebokor alatt találhatjuk magunkat. Isten tisztában van a fizikai korlátainkkal, ezért Illésnél is ezzel kezdi: egyél, igyál, pihenj, aztán mehetünk tovább. Illés így is tesz, és miután erőt gyűjt, elmegy a Hórebhez. 2. És most jön a helyreállítás második lépése. Mit tesz Isten? Még mindig nem a prédikáció meg a fejmosás jön. Isten először kérdez: Mit csinálsz itt, Illés? Az Úr nyilván tudta, hogy mit csinál ott Illés. Amikor Ő kérdez, nem Ő szeretne információhoz jutni, inkább minket akar ahhoz hozzásegíteni. Illetve azt is kifejezi a kérdése: érdekel mi van veled, hogy hova jutottál, és hogy mi lesz ezután. Nem akarlak egyedül hagyni a magányodban. Nem találtam jobb nevet ennek, mint hogy érzelmi helyreállítás. Isten teret ad annak, hogy Illés elmondja mivel küzd, milyen érzések kavarognak benne, mi az, ami ott fortyog a szívében. Itt vagyok Illés, meghallgatlak. Mit csinálsz itt? És Illés elkezdi mondani a mondókáját: sokat buzgolkódtam, de mégsem történt semmi, egyedül vagyok, sőt még az én életemet is el akarják venni… Isten hagyja Illést ventillálni. Szebben fogalmazva: Illés kiöntheti a szívét az Úr előtt. Isten nem hallgattatja el: Illés, hülyeséget beszélsz, hagyd abba, megbotránkoztató ezt hallani, miket gondolsz, hogy ilyet mondasz? Nem, meghallgatja. És legyen ez bátorítás, hogy mi is ilyen őszintén elmondhatjuk az Úrnak akár még a dacolásunkat is. Inkább neki mondjuk el, mint hogy magunkba fortyogjunk. Mert Őt érdekli. Téged is kérdez: Mit csinálsz itt? Hogy vagy? Hogy kerültél padlóra? És neki elmondhatod őszintén. És végsősoron neked fog segíteni, ha bátran vállalod a lelki küzdelmeket és az Úrral vívod meg ezeket. Hiszen „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” 3. Tehát Illés helyreállítását azzal kezdi, hogy gondoskodik a testéről, aztán az érzelmi szükségleteiről, és most érünk el az egésznek a beteljesedéséhez: Illés, időt kell tölts az Igémmel. Oda kell figyelj a hangomra. A jelenlétembe kell gyere, és akkor újra talpra állsz. Az Úr a halk és szelíd hangjával lelkigondozta Illést. És itt van ez a jól ismert rész, amikor az Úr elvonul, de nincs benne a szélben, a földrengésben és a tűzben. Mi ennek a jelentősége? Emlékszünk, hogy amikor a kivonulás után odaért a nép a Sínai-hegyhez, mi történt? Olvasom: A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett. (2Mózes 19,16-18) Olvasunk viharról, az biztos széllel társult. Olvasunk tűzről és olvasunk földrengésről. Jé, pont ugyanezek vonulnak el Illés előtt is. Talán Illés erre is számított, hogy eljön a Hórebhez, és majd az Úr megmutatja neki csodálatos módon a jelenlétét a viharban, a földrengésben és a tűzben, mint anno Mózesnek és a népnek. És így is történik, egy baki van: az Úr nincs ott ezekben a csodálatos jelekben. Mit akart ezzel üzenni Illésnek? Lehet, hogy valami ilyesmit: Illés, te arra számítottál, hogy a tűzben, a földrengésben, a szélben leszek ott. Abban bíztál, hogy nagy csodatételekkel hozok változást. Azt vártad ott a Kármel-hegyen is, hogy majd az oltárra lecsapó tűz fog változást hozni. De tudd meg Illés, igazi változást csak az én halk és szelíd szavam tud hozni. Látod, a csodatétel nem változtatta meg Ahábot és Jezábelt, nem is a nagy látványosságokban kell bízz, téged sem az állíthat helyre, hanem az én Igém. Minket is megkísérthet az, hogy a nagy csinnadrattát várjuk. Jöjjön a vihar, jöjjön a földrengés, jöjjön a tűz. Legyen meg a nagy katarzis, a nagy istenélmény, és akkor megváltozik az életem. Több fiatal mondta már nekem: várta a megtérésének a katartikus pillanatát, valami drámai fordulatot, valami hatalmas lelki élményt. És ha próbálta is ezeket generálni magának, nem volt ott benne az Úr. De amikor az Úr halk és szelíd szavára figyelt, akkor megértette, hogy az hoz igazi változást. Az állít talpra. Az változtatja meg az ember szívét. Illés, nem a szélben, földrengésben, tűzben vagyok benne. Az én szavamra kell figyelj, az segít felállni és továbblépni. És itt van egy nagyon érdekes rész. Mikor mondja az Úr Illésnek, hogy álljon ki a hegyre? A 11. versben. És mikor megy ki Illés a barlangból? A 13. versben. A kettő között lezajlik a vonulás: elmegy a szél, a földrengés és a tűz. Illés nem is tudott volna előbb kijönni, ezek elpusztították volna őt. Ezeket csak a barlangból tudta elviselni. Ugyanúgy, mint Mózes. Amikor elvonult az Úr, Mózest is a sziklahasadékba állította, mert csak ott, a szikla oltalmában élhette túl az Úr jelenlétét. Mindkettejüknek a sziklahasadékban, barlangban kell fedezéket találniuk, mert különben az Úr vonulása felemésztette volna őket. De a szikla oltalmában voltak. Kit nevez az újszövetség sziklának? Jézust. Talán ez egy előképe annak, hogy Isten jelenléte, szentsége felemésztene minket, mert abban nem állhat meg a bűnös ember. De a sziklában, Krisztusban védelmet találhatunk. Ezt élhette át Mózes és Illés, hogy a szikla oltalmában nem emésztette fel őket Isten szentsége. Talán véletlen lenne, hogy éppen ők vannak ott a megdicsőülés hegyén Jézussal? Hogy éppen ők találkozhattak azzal a Kősziklával, akiben mi is átélhetjük ezt? Lépj be te is a sziklahasadékba! Keress te is oltalmat Jézusnál! Mert ha a Sziklában vagy, akkor lehet kint bármilyen szélvész, földindulás, tűzvihar, biztonságban vagy. És bár jogos lenne, hogy az a tűz, ami az oltárt felemésztette a Kármel-hegyen, minket is megsemmisítsen, Isten mégis gondoskodott óvóhelyről, mégis adta a keresztet. Hogy a vihar, a földrengés, a tűz ne minket emésszen fel, hanem az Ő egyszülött Fiát, Jézust. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jézus magára vette azt, amit Isten szentsége nem tűrhetett meg, azért, hogy nekünk életünk lehessen, és a szikla oltalmában meghallhassuk az Atya halk és szelíd hangját. Az Atya hangja ma is szól, és a sziklahasadékban meg lehet azt hallani. Te odafigyelsz rá? Vagy el vagy foglalva a saját csalódottságoddal? Azzal, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelted? Esetleg reménytvesztve belefeledkezel nyomorult állapotodba és csak legyintesz, mintha nem lenne kiút a helyzetedből? Vagy gőgös magányodban puffogsz, hogy egyedül te vagy itt rendes hívő, senki más, és még Isten is cserben hagyott? Vagy meghallod a halk és szelíd hangot, amely a kőszikla oltalmában talpra állíthat? Most nem megyünk tovább, de ha tovább olvasnánk, látnánk, hogy Illés újra kap reménységet, jövőképet, testvéreket. És el is indul, folytatja a szolgálatát. A rekettyebokorból indultunk, a próféta teljesen földre került, de Isten talpra állította. Először gondoskodott a testi jólétéről, az érzelmi szükségleteiről, és végül az Ő halk és szelíd hangjával újra szolgálatba állította. És még jópár fejezeten keresztül olvashatunk arról, hogy Illés hogyan tölti be az Istentől kapott küldetését. Az Úr szedte rendbe Illést, de azt tanuljuk meg a prófétától, hogy a dacolása közben is küzdött az Úrral való közösségért. Nem maradt a rekettyebokor alatt, hanem odament a Hórebhez, hogy meglássa az Úr dicsőségét. Mi is menjünk oda a Kősziklánkhoz, Jézushoz, hogy Őbenne menedéket találjunk és meghalljuk az Atya halk és szelíd hangját.