Bégető juhok
Igehirdetés
A hetünk lelki ívének a címe: „Ki leszel, ha nagy leszel? – A saulság két útja.”. A héten két olyan férfinek az életével fogunk foglalkozni, akik nagy emberek voltak. A különbség kettejük között az volt, hogy míg az egyikük foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy nagy maradjon; addig a másikuk mert kicsivé, Pállá válni. A hetünk nagy kérdése az lesz, hogy mi arra törekszünk, hogy nagyok, elismertek, tekintélyesek legyünk, vagy készen vagyunk Keresztelő Jánossal elmondani: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Az esti alkalmakon Saul király történetével szeretnénk foglalkozni. Ahogyan Győző mondta: most én leszek a rossz zsaru. Hiszen az ő élete intő példa lehet előttünk, hogy hova vezet az, ha Isten választott eszköze nem akarja magát alárendelni Isten akaratának, hanem önfejűen ragaszkodik a saját hatalmához és elképzeléseihez. Négy példáját fogjuk megnézni az Igéből annak, hogy hogyan csúszott ő egyre lejjebb az engedetlenség hatására. Délelőttönként pedig a pozitív példa fog előttünk állni: Saul Pál életében látni fogjuk azt, hogy milyen nagy áldáshoz vezet, ha valaki viszont kész kárnak ítélni a saját nagyságát, alárendelni magát Isten Igéjének és kicsivé válva beleállni abba a nagy szolgálatba, amivel az Úr megbízza. Tehát a kérdés: ki leszel, ha nagy leszel? Egy pöffeszkedő, aki egyfolytában magával van elfoglalva; vagy mersz kicsivé, utolsóvá válni az Úr kezében és így áldássá lenni másoknak? Ezen szeretnénk elgondolkozni ezen a héten. Ma este Saul király leépülésének első lépéseivel fogunk foglalkozni. Olvasom Isten Igéjét az 1Sámuel 15-ből: 1Egyszer ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött az Úr, hogy felkenjelek népe, Izráel királyává. Most azért hallgass az Úr beszédére! 2Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból. 3Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, a marhákat és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!4Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és számba vette Teláímban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából. 5Amikor Saul eljutott Amálék városáig, lesbe állt a folyóvölgyben. 6De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy ki ne irtsalak velük együtt titeket is, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül. 7Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van. 8Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki. 9Saul és a hadinép azonban megkímélte Agágot meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot irtották ki. 10Akkor így szólt az Úr igéje Sámuelhez: 11Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit megparancsoltam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt. 12Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba. A ma esti történetünk jól bemutatja, hogy mihez vezet az, amikor valaki csak félig akar Istennek engedelmeskedni. Isten parancsa világos Saul számára: ki kell írtani Amálékot. Ezt részben teljesíti is: Saul mozgósítja a hadinépet, felvonul a hadsereggel és vágja Amálékot ahogy csak tudja. De Agágot, a királyt, meg a juhoknak és marháknak a legjavát, meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt megkíméli. A csata után pedig elmegy Karmelbe és emlékoszlopot állít magának. Erről volt szó? Részben igen. Jól tette Saul, hogy legyőzte az ellenséget. Na de hát a királyt, meg a juhokat, marhákat, bárányokat, és mindazt, ami szép, csak megkíméljük, nem? Testvérek, nem így bánunk a bűnnel? Azt a bűnt, aminek rossz következménye van, ami kínoz, amitől fáj a fejünk, attól szívesen szabadulunk. Azokat lekaszaboljuk… De ami szép? Amiben jól érezzük magunkat? Amiben tudunk dagonyázni? Az maradhat… Az, hogy az Isten mit mondott? Az nem érdekes. Ami szép, azt csak nem irtom ki… Az Ige világosan tanít: a test cselekedeteit, a bűnt öldökölni kell. Testvérem, te mindent igyekszel öldökölni, vagy csak azt, ami kellemetlen? A függőségből jó lenne szabadulni, mert megkeseríti az életünket, de a hiúság maradhat, mert jól esik, ha elismernek minket. Te a bűn ellen, vagy a következmények ellen küzdesz? Milyen szép juhot őrizgetsz? Sokféle jószág van ám. Ott van a sértettség szép juha. Úgy őrzöd, mintha igazságot szolgáltatna neked. Ott van az önigazolás szép juha, amivel megmagyarázod, hogy miért nem baj a bűn. Ott van az élvezet szép juha, ami tiltott örömökkel ámít. Béget neked a titkos kaland, a flört izgalma, a bosszú édes íze, a vásárlás öröme, az evés vagy az ivás pillanatnyi vigasza… Milyen szép juhot őrzöl? Mit ígér az neked? És mibe kerül, hogy nem számolsz le vele? Saul a legszebb juhokat kímélte meg, és ez okozta a vesztét. Itt az ideje levágni a szép juhokat, amik becsapnak. Saul annyira el van vakulva a dicsőséges győzelmétől, hogy nem az Úrnak ad hálát, aki a győzelmet adta, hanem elmegy Karmelbe és emlékoszlopot állít magának. Itt is megmutatkozik, hogy Saul nagy akar lenni. Előtte hajbókoljanak, őt tiszteljék, neki állítsanak emléket. Ma is vannak ilyen emlékoszlopok, csak sokszor úgy hívják inkább, hogy facebook poszt. Elég megnézni azt, hogy ha egy influenszer adakozik, akkor arról muszáj képet, videót, kisfilmet készíteni, hogy mindenki lássa, hogy ő milyen nagylelkű. De a református hagyományunkban is megvan az emlékoszlopok helye, főleg vidéken látni olyan asztalterítőket templomokban, amire ez van írva: NAGY VALÉRIA ADOMÁNYA (hatalmas betűkkel) Isten dicsőségére (kicsiben). De azt hiszem minket sem kell félteni: mi is sokszor szóba tudjuk hozni az érdemeinket, hogy lássák milyen kiválóak vagyunk. A rafkósabbak inkább a másik eredményeit próbálják kisebbíteni, hogy a sajátjuk nagyobbnak tűnjön… Állítjuk magunknak az emlékoszlopokat, a lényeg, hogy mások nekünk hajbókoljanak, hogy mi milyen kiválóak vagyunk… Tehát itt van Saul, aki nem csak engedetlen volt, hanem még büszke is rá. Mi történik, amikor megérkezik Sámuel? Olvasom tovább a történetet: „13Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit megparancsolt az Úr. 14Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok? 15Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a juhok és a marhák legjavát, hogy Istenednek, az Úrnak áldozza. De a többit kiirtottuk.16Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hallgass! Hadd mondjam el neked, mit mondott nekem ma éjjel az Úr. Saul így felelt: Beszélj!17Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, felkent téged Izráel királyává az Úr. 18Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük! 19Miért nem hallgattál az Úr szavára? Miért vetetted magad a zsákmányra, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az Úr? 20Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam én az Úr szavára, és végrehajtottam azt a megbízatást, amelyre elküldött az Úr: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam. 21A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák legjavát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban. 22Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! 23Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Te megvetetted az Úr igéjét, ő pedig elvetett téged, és nem leszel király!” Azt látjuk, hogy Saul próbálja engedelmességnek álcázni az engedetlenségét. Azzal fogadja Sámuelt: „Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit megparancsolt az Úr.” Megcsináltam! Jó voltam! Nem tudom mennyire volt őszinte Saul felkiáltása. Lehet, hogy az önelégültségében tényleg így gondolta: ő engedelmes volt. Annyira el volt foglalva magával, hogy észre sem vette, hogy közben az Úr szaván tapos. Mert hát mit számít az a pár jószág, meg Agág király, az emlékoszloppal sincs baj. Ő itt a jó fiú, az Úrnak a nagy szolgája, aki teljesítette mindazt, amivel Isten megbízta. Na de felteszi Sámuel a kérdést: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok? Testvérem, a képmutató életed kibég a szavaid mögül. Azok a szép juhok, amiket előbb felsoroltunk, nem maradnak némák. Lehet őket rejtegetni, álcázni, lehet fennhangon mondani: teljesítettem, amit az Úr mondott; de végsősoron a juhbégetés hangosabb lesz. Lehet, hogy a gyülekezetben elő tudjuk adni a szuperhívőt, de hogy hogyan élünk otthon, hogy viselkedünk a munkahelyen, meg mit csinálunk amikor senki sem lát, az hangosan béget. Talán ismerős jelenet ez filmekből, amikor a szereplő próbál elrejteni egy kisállatot a kabátja alá, egy táskába, egy dobozba. De az a kisállat csak mocorog, csak kapargat, csak morog. A szereplőink pedig komikus módon úgy tesznek, mintha semmi sem történne és el tudnák rejteni az állatkákat. Ilyen abszurd az is, amikor rejtegetjük a bűneinket. Azt hisszük, eldughatjuk őket a kabátunk alá, a szavaink, a vallásos teljesítményünk mögé. De a rejtegetett bűn nem marad csendben: mocorog, kapar, és előbb-utóbb hallatja a hangját. Saul azt mondja: „Teljesítettem, amit megparancsolt az Úr” — de közben bégetnek a juhok és bőgnek a marhák. Testvérem, ugye nálad nincs marhabőgés? Mi Saul válasza a juhbégetésre? „Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a juhok és a marhák legjavát”. Nem én voltam, hanem a nép! Ők kimélték meg azokat a szép állatkákat. Ők tehetnek mindenről. Saul elkezdi a rábízottakat hibáztatni. Mintha Ádámot hallanánk: az asszony, akit mellém adtál. De hát nem Saul feladata lett volna a népet felügyelni, vezérelni? Ráadásul arról olvastunk, hogy Saul és a nép kímélték meg az állatokat… Kedves Testvérem, ugye te nem a rádbízottakra mutogatsz? Ugye nem a férjed, feleséged, gyereked hibáztatod mindenért? Erre még holnap visszatérünk. Mi Saul másik kifogása? Azt mondja, azért kímélték meg az állatokat, hogy az Úrnak áldozzák. Ez a vallásos önigazolás. Tudjuk, hogy nem így kellett volna, de hát Isten ügyéért tettük. Jól van, feketén dolgoztam, de majd adományozok belőle. Lehet, hogy manipuláltam a másikat, de az Úr ügyéért. Pletykáltam, de igazából csak imatémát adtam tovább. Megszégyenítettem a másikat, de csak azért, hogy tanuljon belőle. Testvérek, a cél nem szentesíti az eszközt. Istennél nem. Isten tiszta eszközökkel dolgozik, és azokból is képes áldást kihozni, ha ehhez sokszor nincs is hitünk. Hát nem tudott volna Isten annyi szép juhot és marhát adni Saulnak akkor is, ha ő kiírtja a hadizsákmányt? De Saul úgy gondolta, hogy megoldja ő saját maga, aztán majd meggyőzi Istent, hogy jól van ez így. Ez a nagy veszélye a kegyes önigazolásnak. Amikor nem azt kérdezzük, mint a holnapi Saulunk: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem”?; hanem azt: Hogyan tudnám úgy beállítani a bűnöm, mintha Istenért tettem volna? Mintha a bűn lett volna Istennek kedves. Mintha a bűnös áldozat rendbe tenné az engedetlenséget. Ugye nem takarózunk Isten ügye mögé, hogy a saját bűnünket leplezzük? A bűn sosem Isten útja. Neki nem a szép zsákmány kellett, hanem sokkal inkább Saul engedelmessége. Sámuel is elmondja: „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!” Nagy tévedésben élünk, ha azt gondoljuk, hogy Istent le tudjuk kenyerezni. Sokszor gondoljuk azt talán, ha nem is merjük így megfogalmazni, hogy én adakozok, szolgálok, bizonyságot teszek, akkor azt a kis részét az életemnek, ahol nem vagyok engedelmes, csak elnézi Isten, nem? Sokszor éppen a szolgálatban való buzgósággal akarunk kompenzálni az engedetlenségünk miatt, hogy ezzel is igazoljuk önmagunkat. De tudjátok testvérek, az önigazolás nagyon veszélyes dolog. Mert amikor próbáljuk magunkat Isten előtt igazolni a saját buzgóságunkkal, szolgálatunkkal, jó cselekedeteinkkel, akkor pont az Isten kegyelmét vetjük meg. Hiszen, ha magamat igazolom, hogy én milyen jó vagyok, akkor a kegyelemre, Jézus halálára, Isten szeretetére nincs is szükség… Pont az evangéliumon tiprunk az önigazolással. Pedig pont ez az örömhír, hogy aki Krisztusban van, aki már megtért és újjászületett, annak nem kell a szolgálatával, adakozásával vagy vallásos buzgóságával megvásárolnia Isten jóindulatát. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” Ezért nem kell mentegetőznünk, amikor vétkeztünk. Kimondhatjuk; Saul is kimondhatta volna: „Uram, vétkeztem. Nem tudom jóvátenni, nem tudom áldozatokkal helyrehozni, de köszönöm, hogy te már megtetted. Bocsáss meg, és formálj engedelmessé.” Hiszen így folytatódik az előbb említett Ige: „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Nem kell magunkat igazolni Isten előtt, hiszen kegyelemből van üdvösségünk. De pont ez szabadít fel arra, hogy engedelmesen beleálljunk azokba a jó cselekedetekbe, amiket Isten előre elkészített számunkra. És a hálából fakadó engedelmesség már nem válogat, mint Saul. Nem csak azt teszi meg, ami tetszik, ami szép, hanem azt is, amire esetleg nehéz elszánnia magát. Na de maradok a rosszzsaru, az engedelmességről majd holnap! Tehát látjuk Saul „nagyságát”. Pedig Sámuel emlékezteti a királyt: „Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél az Úr által.” Saul valamikor még tudta, hogy nem önmagának köszönheti a helyét. Az Úr emelte fel, az Úr bízta meg, az Úr adta neki a győzelmeket. Most mégis úgy viselkedik, mintha neki járna a hajbókolás: megtartja a zsákmányt, magának állít emlékoszlopot, és még az engedetlenségét is igazolni próbálja. Ilyen az, amikor már nem tudunk kicsik lenni Isten előtt, hanem elkezdjük magunkat naggyá tenni és az Úr szava fölé emelni. De aki Krisztusban van, annak nem kell a saját nagyságát hajhászni, és nem kell önmagát igazolnia. Kegyelemből élhet, ezért szabad engedelmeskednie, akkor is, amikor el kell engednie azokat a bizonyos szép juhokat. Ki leszel, ha nagy leszel? Olyan, aki a maga emlékét építi, vagy olyan, aki mer kicsivé válni az Úr kezében? Aki csak részben engedelmeskedik, vagy aki hálából rábízza magát teljesen Isten szavára? Akinek az élete mögül juhbégetés hallatszik ki, vagy akinek úgy ragyog az élete, hogy az emberek látják az ő jócselekedeteit és dicsőítik érte a mennyei Atyát?