Az álruhás király
Igehirdetés
Hétfő este Saul király történetén keresztül azt láttuk, hová vezet a részleges engedelmesség. Isten világos parancsot adott neki: irtsa ki Amálékot. Saul mégis megkímélte Agágot és a legszebb állatokat, a szép juhokat. Aztán úgy állította be, mintha engedelmeskedett volna, de a bégető juhok elárulták őt. Kegyes magyarázatot keresett, és a népre hárította a felelősséget, de Sámuel figyelmeztetése világos volt: többet ér az engedelmesség az áldozatnál és a látszat vallásosságnál. Tegnap innen folytattuk. Saul kimondta, hogy vétkezett, de a bűnvallását mindig követte egy „de”. A népet hibáztatta, Sámueltől várt gyors felmentést, és közben a látszatot, a tekintélyét is meg akarta őrizni. Láttuk, hogy ez nem valódi bűnbánat. Saul inkább a következmények elől menekült, mintsem őszintén Istenhez fordult volna. A leszakadó köpenyszél jelezte, hogy a királyság is elszakad tőle. A két este során Saul egyre mélyebbre jutott: előbb engedetlen volt, aztán megpróbálta ezt leplezni és igazolni. Ma este azt nézzük meg, hogyan jut mindezek hatására a gödör aljára. De mielőtt ezt megtennénk, fontos összefoglalni, hogy milyen események is zajlottak le a Saullal való legutóbbi találkozásunk óta. Az 1Sámuel 15-öt fejeztük be tegnap, ma pedig már a 28. fejezettel fogunk foglalkozni. Azóta sok minden történt. Sámuel felkente Dávidot királlyá. Megtörtént a Góliáttal való összecsapás is. Dávid egyre népszerűbb lett, és Saul fenyegetést látott benne, féltékennyé vált és elkezdte őt üldözni. Dávid bujdosása során kétszer is megölhette volna Sault, de nem tette meg: egyszer a barlangban, egyszer pedig Saul táborában. Dávid mindkét alkalommal megmutatta, hogy nem emel kezet az Úr felkentjére. És bár ilyenkor egy kis időre úgy tűnt, hogy Saul megbékél Dáviddal, a király mégis szinte beleőrült a hatalma féltésébe. Így jutunk el a mai történethez: a filiszteusok háborúra készülnek, Saul pedig tanácstalan. Olvasom az 1Sámuel 28,7-25-öt: „3Közben meghalt Sámuel. Meggyászolta egész Izráel, és eltemették városában, Rámában. Saul pedig eltávolította az országból a halottidézőket és jövendőmondókat. 4A filiszteusok tehát összegyűltek, benyomultak, és Súném mellett ütöttek tábort. Saul is összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort ütött a Gilbóa-hegyvidéken. 5Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és hevesen kezdett verni a szíve. 6Megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem válaszolt neki sem álomban, sem az úrímmal, sem a próféták által. 7Akkor ezt mondta Saul a szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt! Elmegyek hozzá, és őt kérdezem meg. Szolgái ezt felelték neki: Van itt Én-Dórban egy halottidéző asszony. 8Saul ekkor elváltoztatta a külsejét, más ruhát vett magára, és elment két emberével. Amikor éjjel odaértek az asszonyhoz, ezt mondta: Kérj jövendölést a halottaktól, és idézd meg nekem, akit mondok neked! 9De az asszony ezt felelte: Magad is tudod, mit tett Saul, hogyan irtotta ki az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért akarsz csapdába ejteni és megöletni engem? 10De megesküdött neki Saul az Úrra: Az élő Úrra mondom, hogy nem ér téged büntetés emiatt. 11Az asszony ekkor megkérdezte: Kit idézzek meg neked? Ő így felelt: Sámuelt idézd meg nekem! 12Amikor az asszony meglátta Sámuelt, hangosan felkiáltott, és ezt mondta Saulnak: Miért szedtél rá? Hiszen te vagy Saul! 13De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Istenfélét látok feljönni a földből. 14Saul megkérdezte tőle: Hogyan néz ki? Az asszony így felelt: Egy öregember jön fölfelé, palástba burkolózva. Ebből megtudta Saul, hogy Sámuel az; ezért arccal a földig hajolt, és leborult előtte.15Sámuel ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál és idéztél meg engem? Saul így felelt: Igen nagy bajban vagyok. Megtámadtak a filiszteusok; Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel többé sem próféták által, sem álomban. Téged hívtalak tehát, hogy tudasd velem, mit kell tennem.16De Sámuel ezt mondta: Miért kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, és az ellenséged lett?! 17Úgy cselekedett az Úr, ahogyan általam megmondta: kiragadta kezedből a királyságot az Úr, és másnak, Dávidnak adta. 18Mivel nem hallgattál az Úr szavára, és nem izzó haragja szerint bántál Amálékkal, azért bánik most veled így az Úr. 19Sőt az Úr veled együtt Izráelt is a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel. Még Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr. 20Ekkor Saul hirtelen teljes hosszában elzuhant a földön, annyira megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel nem evett semmit. 21Az asszony pedig odament Saulhoz, és látva, hogy nagyon megrémült, ezt mondta neki: Látod, szolgálóleányod hallgatott szavadra. Kockára tettem az életemet, és hallgattam arra, amit mondtál nekem. 22Most azért te is hallgass szolgálóleányod szavára! Hadd tegyek eléd egy falat kenyeret, és egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz. 23Ő azonban vonakodva ezt mondta: Nem eszem. De udvari emberei, sőt az asszony is addig unszolták, míg végre szót fogadott nekik, fölkelt a földről, és az ágyra ült. 24Volt az asszony házánál egy hízott borjú. Sietve levágta, majd lisztet vett elő, meggyúrta, és megsütötte kovásztalan lepénynek. 25Odavitte Saulnak és udvari embereinek, azok pedig ettek. Azután fölkeltek, és elmentek még azon az éjszakán.” Huhh. Ebből a megterhelő Igeszakaszból három olyan dolgot szeretnék kiemelni, amiben Saul nagyon intő példa a számunkra. 1. Kezdjük a legsúlyosabbal, hogy Saul egy halottidézőhöz fordul. Miért teszi ezt? Azt látjuk az Igénk elején, hogy Saul megijed a filiszteusoktól és az Urat keresi, Tőle várna tanácsot. Viszont az Úr nem válaszol. És itt lehet van bennünk egy kis értetlenség: hogy lehet, hogy az az Isten, aki azt ígérte, hogy aki Őhozzá jön, azt Ő nem küldi el, most mégsem válaszol Saulnak? Nem egy könnyű kérdés. Egyrészt megtudjuk Sámuel válaszából, hogy azért nem válaszolt az Úr, mert már eltávozott Saultól. Saul engedetlensége után Isten elszakította tőle a királyságot, megvonta tőle a jelenlétét és ezért nem válaszol neki. Másrészt azért lássuk azt is, hogy Saulnak az Úrhoz való odafordulása nem feltétlen volt őszinte. Fel kell tennünk a kérdést: tényleg az Urat kereste, ha utána rögtön hajlandó volt elmenni a halottidézőhöz? Nem úgy volt, mint József Attila? Ismerjük a verssorokat: „Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg.” Saul ugyanígy van: várom a választ az Úrtól, de ha Ő nem adja meg, akkor megyek az Ördöghöz, megyek a halottidézőhöz és az okkult praktikákhoz. Persze ebben meglátszik továbbra is az, hogy mennyire csak Sámuelen keresztül volt kapcsolata az Úrral, hiszen őt idézteti meg. Pedig Saul tisztában volt azzal, hogy Isten tiltja az efféle praktikákat. Ő maga tiltja be az országban is. Világosan olvashatjuk az 5Mózes 18-ban: „9Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. 10Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! 11Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! 12Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az Úr.” El sem tudjuk képzelni mennyire releváns ma a törvénynek ezen része. Azzal kezd: ne legyen olyan, aki a gyerekét áldozatul elégeti. Miért áldozták fel a gyerekeket a pogány kultuszokban? A jó termésért, az anyagi jólétért. Magyarországon 20000, globálisan 73 millió magzatot áldoznak fel évente a jólét, a kényelem és a szabados szexuális élet oltárán. Aztán jön a többi: jós, varázslást űző, igéző, halottaktól tudakozódó… Nem szeretnénk mind végigvenni. Többen, akik itt vannak testvérek tudnának erről bizonyságot tenni: hogy voltak benne pl. a kineziológiában, hogy adott az látványos javulást az elején, de aztán hogy ment rá majdnem az egész életük. Meg jöhet viccből a horoszkóp, az asztorológia. Jöhet a természetgyógyász, csontkovács, meditáció. Én is beszéltem olyan emberrel – nem volt hívő –, aki részt vett a kelta istennő képzésen, és elmesélte, hogy hogyan szólalt meg a halott nagypapájának a hangján egy sámánnő. Most nem szeretnék ijesztgetni senkit, nem is sorolom tovább, Julcsinak van egy előadása az interneten, ott vannak erről bizonyságtételek is. Csak azért hoztam ezeket, hogy lássuk, mennyire közel van hozzánk ez a probléma, és mennyire kell vigyázni ezekkel az okkult dolgokkal. Mert ez utálatos az Úr előtt. De ha valami eszünkbe is jut ezen a területen, ne ijedjünk meg, lehet ezt az Úr előtt rendezni, és lehet ebben lelkigondozói segítséget is kérni… És hova vezetett Saulnál ez a halottidézős story? Megtörténik az okkult praktika és megkapja a halálos ítéletét. Az Ördög, embergyilkos volt kezdettől fogva. Saulnak is elhangzik a halottidézés közben a halálos ítélete. Lejutott a gödör aljára. 2. A második pont: Saul és a képmutatás. Azzal kezdődött a felolvasott Igeszakaszunk, hogy Saul betiltja a halottidézést. Eltávolít minden halottidézőt és jövendőmondót az országban. Hoz egy jó, Igeszerinti rendeletet. Ennek ellenére éppen ő az, aki megszegi azt. Mond valamit, másoktól elvárja, hogy betartsák az Úr törvényét, de ő rögtön képes azt átlépni. Szerintem nem is kell ezt túltárgyalni: bort iszik és vizet prédikál. Erről a témáról Pál apostol is ír a római levélben. Nem rég az egyik ifin is foglalkoztunk ezzel: „17Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, 18és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; 19és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, 20az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: 21ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? 22Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? 24Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva.” Ezt Pál apostol elsősorban a zsidóknak írja. Azoknak, akik ismerték a törvényt, tanították is, sőt büszkék voltak rá, hogy ők Isten népéhez tartoznak. De azt hiszem világos, hogy ez a magaviselet, ez a képmutató vallásosság nem csak az akkori zsidóságot, hanem a mai keresztyénséget, minket is megkísért. Talán valahogy így szólna Pál apostolnak a 21. században élő magyar keresztyéneknek szóló levele: Ha pedig te keresztyénnek nevezed magadat, aki az Igére hagyatkozol, és Istennel dicsekszel; és meg vagy győződve arról is, hogy te vagy a világ világossága, a hegyen épült város. Te, aki rengeteg igeverset tudsz, aki ékesen tudsz imádkozni, és még az énekeket is ismered. Te, aki dicséretet énekelsz, közben gyilkolsz a szavaiddal? Te, aki Isten szeretetéről beszél, szeretetlen vagy? Te, aki kegyelemről beszélsz, nem tudsz megbocsátani? Te, aki az alázatról tanítasz, tele vagy önérzettel? Te, aki Istenre hagyatkozol, valójában a saját biztosítékaidba kapaszkodsz? Te, aki nagy szolgáló vagy, csak szerepelni akarsz? Bizony miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között. Mert bizony, a képmutató élet gyalázatot hoz Isten nevére. Inkább élnénk úgy, mint ahogyan Jézus mondja a hegyi beszédben: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Az emberek mit látnak az életeden keresztül Jézusból? Az gyalázatot vagy dicséretet hoz az Atya nevére? Nem mindegy. Korunkban különösen fontos kérdés a hitelesség. Volt egyszer egy lelkész, aki egy amerikai kisvárosban tartott evangelizációs hetet. Az egyik délelőttön bement a helyi szupermarketbe és vásárolt valamit. Viszont fizetés után feltűnt neki, hogy a pénztáros többet adott vissza, mint amennyit kellett volna. A lelkész jóravaló ember volt, úgyhogy visszavitte a plusz összeget és mutatta a pénztárosnak. A pénztáros nem lepődött meg, válaszolt a lelkésznek: Direkt adtam többet vissza. Tegnap este ott voltam az alkalmon, ahol a becsületességről prédikált. Kiváncsi voltam, hogy csak mondja, vagy éli is. Ha tetszik, ha nem, minket, keresztyéneket is folyamatosan így tesztel a világ. Ha nem is ilyen egyértelműen, de folyamatos megfigyelés alatt tartanak, hogy csak a szánkkal vagyunk keresztyének, krisztusiak, vagy az életünkkel is. Úgyhogy nem mindegy: lehet gyalázatot és lehet dicséretet hozni az Úr nevére. 3. A harmadik pontunk igazából az előzőhöz kötődik. Saul álruhát vesz, hogy ne ismerjék fel a sötét Én-Dóri útján. Ő hozta a törvényt, milyen szégyen lenne, ha kiderülne, hogy éppen ő szegi meg. És a szégyen álruhát vetet fel vele. Sikerül is elrejtőznie, a halottidéző asszony nem ismeri fel. Megy Saul király az álruhás útján: senki meg ne lássa a bűnét, nehogy megszégyenüljön. És a szomorú az egészben az, hogy tudja, hogy rossz amit tesz. Ezért is vesz álruhát. Tudja, és mégis megteszi. Folytatódik a folyamatos tudatos dacolás és engedetlenség. És itt talán érdemes beszélni a szégyenről. Mit csinál a szégyen? Elrejt, izolál, elhallgattat. A szégyen azt mondja: ezt nem szabad, hogy mások meglássák. Ezt nem lehet kimondani. Ezt el kell takarni. És így kezd el az ember kettős életet élni: van az, amit mutatok az embereknek – és van az, amit elrejtek, mert szégyellem. Így a szégyen nem kivezet a bűnből, hanem benne tart. Nem csak következménye a bűnnek, hanem egyenesen serkenti azt. Szörnyű körforgás ez: vétkezem, ezért szégyenkezem. Szégyenkezem, úgyhogy elrejtőzöm. Mivel elrejtőztem, rosszul érzem magam, és ez már táptalajt is ad a következő bűnnek. Ezért mondja az Ige, hogy szakítani kell ezzel: le kell mondani a „szégyen takargatásáról”, nem lehet ravaszságban járni. Világosságra kell hozni a bűnt, különben a szégyen benne tart. Mert amíg takargatjuk, addig a bűnnek dolgozunk – még akkor is, ha közben szenvedünk tőle. De ha felszínre hozzuk, akkor megtörhet a körforgás. Mert amikor az ember bűnbánattal Isten elé áll – akár egy lelkigondozó jelenlétében –, amikor nevén nevezi a bűnét, nem mentegeti, nem szépíti, nem relativizálja, hanem kimondja: Uram, ez az én bűnöm; akkor az, ami eddig rejtve és fogva tartotta, elveszíti az erejét. És az evangélium felszabadíthat: ha Isten megbocsátotta a bűneidet, akkor nincs többé mit szégyellned. Nem azért, mert a bűn ne lenne szégyellnivaló, hanem azért, mert Krisztus elhordozta azt, kifizette az árát és elvette a büntetését. Amit te szégyellsz, azt Ő magára vette. Ezért már nem kell a szégyenben élni, nem kell rejtőzködni, nem kell szerepet játszani. Hanem ki lehet mondani: igen, ez voltam, de már nem ez határoz meg engem, mert Isten megbocsátott és Krisztusban megszabadított. Neked milyen álruhás útjaid vannak? Az inkongnitó mód meg az előzmények törlése? Csendes flört a munkatárssal? Kis pénzügyi ügyeskedés? Egy kis rágalmazás a másik háta mögött? Egy kis hazudozás? Esetleg van valami régen megtörtént bűn, amit azóta is titkolsz nehogy ki tudódjon, de közben belülről felemészt? Nem érdemes takargatni, mert azzal az ellenségnek dolgozunk. De ha megvalljuk, felvállaljuk, lemondunk a szégyen takargatásáról, akkor megszabadulhatunk. „Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, de aki megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer”. Végül Saul is hiába vesz álruhát, a végén lelepleződik. Jézus világosan tanít: „Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.” Hiába vett Saul álruhát, világossá válik a bűne. És ami megdöbbentő, hogy miután meghallja és megérti a halálos ítéletet, ami rajta van, még mindig nem tart bűnbánatot. Még mindig nem jut eszébe, hogy megalázkodjon. Hanem, mi történik? A halottidéző asszony nem rest, hízott borjúból készít neki vacsorát. Mondhatnánk, hogy milyen szolgálatkész. De miért készíti ezt az ételt? Hogy legyen ereje Saulnak útra kelni. Hova vezet Saul következő útja? A halálos végkimenetelű csatába. Itt is látjuk, az embergyilkos akcióban van. Elhangzik a halálos ítélet, Saul pedig vakon belesétál a csatába, elfogadja a sorsát. Jobb lett volna neki bűnbánatot tartani… Hiszen „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” Az Ige ma is leleplez. Lehet, hogy most is eszedbe jutott valami, amit rendezni kéne. Akkor tedd meg, ne várj vele. Előbb-utóbb úgy is meg kell állni fedetlenül az Úr szeme előtt, egyszer számot kell neki adni. Nincs értelme takargatni. Viszont: bizalommal járulhatunk „a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”