Siess Betlehembe!
Lectio és textus: Lukács 2,8-20
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.
Igehirdetés
Kedves Testvérek! Azt hiszem, hogy a most felolvasott karácsonyi történetet mindnyájan nagyon jól ismerjük. Miután Jézus Krisztus kisgyermekként megszületett a júdeai Betlehemben, arról olvasunk, hogy pásztorok tanyáztak azon a vidéken. Valószínűleg egy Betlehem közeli mezőn végezték éppen a munkájukat, őrizték a nyájukat, amikor egy angyal jelent meg számukra és elmondta nekik az örömhírt: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ezt, illetve az angyalok énekét meghallva a pásztorok sietve elmentek Betlehembe, hogy megnézzék azt a most született kisgyermeket, akiről az angyalok beszéltek nekik. Valóban ott is találják a kisgyermeket, Máriával és Józseffel együtt, és megosztják velük is mindazt, amit az angyaloktól hallottak. Az ott levők nagyon elcsodálkoznak a hallottakon, és végül a pásztorok boldogan, Istent dicsőítve térnek vissza munkájukhoz, hiszen minden pontosan úgy történt, ahogyan Isten megmondta. Kedves testvérek, ez egy nagyon érdekes történet. Érdekes, hiszen Isten azokkal a pásztorokkal osztja meg először az örömhírt, az evangéliumot, akik nép szemében megvetettek voltak. Ugyanis abban az időben a pásztori szakma egy nagyon lenézett és megvetett hivatás volt. Azok mentek pásztornak, akiket a társadalom kizárt, akiket máshol nem akartak alkalmazni. És Isten éppen ezekkel a pásztorokkal osztja meg először a nagy hírt, hogy megszületett az Ő fia, a messiás, és ezeket a pásztorokat állítja elénk is példaként. Hiszen ezek az egyszerű emberek Isten szavát úgy fogadták és annak úgy engedelmeskedtek, hogy az követendő példa lehet mindnyájunk számára. Éppen ezért a mai Istentiszteleten a pásztorok viselkedését fogjuk megvizsgálni három pontban: 1. Hogyan hallották meg az Úr szavát és hogyan mentek el sietve Betlehembe 2. Hogyan adták tovább azt másoknak, amit hallottak 3. Hogyan tértek vissza az Ő munkájukhoz Tehát három pontban fogjuk megvizsgálni a pásztorok viselkedését. Kezdjük is az elsővel. A pásztorok kint tanyáznak a mezőn, vigyáznak a nyájukra, amikor megjelenik egy angyal, és elmondja nekik az evangéliumot: „üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” A pásztorok kint vannak a mezőn és hallják az evangéliumot. Azt az evangéliumot, hogy megszületett a megígért messiás, akit eddig vártak, aki megszabadítja a népét. Hallják az örömhírt, hogy Isten emberré lett és azért jött, hogy megmentse, megszabadítsa őket is. Ezt az elmúlt napokban is hallhattuk: Jézus azért jött, hogy megmentse az embert a bűnből. Azért jött kisgyermekként a világra, hogy majd a kereszten véghez vigye a megváltást. Ez az evangélium: Isten a földre jött azért, hogy megmentse az embert. Ezt a karácsonyi örömhírt hallják a pásztorok és egészen példás az, hogy arra hogyan reagálnak. Amint elmennek az angyalok, a pásztorok rögtön így szólnak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.” Kedves testvérek, ezek mögött a szavak mögött nem az a kételkedés van, hogy: „Na azt majd én jól megnézem! Majd ha a saját szememmel látom, akkor elhiszem!” Erről szó sincs. A pásztorok elhitték az Úr szavát, és az annyira megmozgatta őket, hogy rögtön indulnak Betlehembe, hogy megnézzék azt, amiről az Úr beszélt nekik. Semmi kételkedés, semmi halogatás, semmi kifogás. Ott, abban a pillanatban, az éjszaka közepén elindulnak a pásztorok. Nem várják meg a reggelt, nem várják meg a „műszakváltást”, hanem azonnal indulnak az Úr szavára. Mert ha az Úr szól, akkor nincs helye késlekedésnek. Kedves testvérek, hányszor akartuk már megváratni Istent? „Majd ha idősebb leszek, akkor foglalkozok ezzel. Majd ha megváltoznak az életkörülményeim, akkor sokkal könnyebb lesz engedelmeskedni és akkor majd jó hívő leszek. Majd ha nem lesz annyi munkám, akkor tudok időt szánni erre is.” Hány meg hány kifogás. Na de kik vagyunk mi, hogy a mindenható Istent megvárakoztassuk? Kik vagyunk mi, hogy azt mondjuk a mindenható Istennek, aki minket keres, hogy „Istenem, most ne nézz ide, most kicsit még élek magamnak, majd később foglalkozom veled.” Ha Isten igéje szól, ott nincs helye késlekedésnek. Igen, Isten türelmes és az Ő szeretete is kitartó. De ki tudja, hogy lesz-e holnap. És nem ijesztgetni akarok senkit sem. Lehetünk Isten felé bizalommal, hogy Ő megőriz bennünket, amíg azt jónak látja. De ne éljünk vissza Isten türelmével. Ha halljuk, hogy Ő szól, ha halljuk az evangéliumot: hogy Jézus Krisztus értem is meghalt és az én életemnek is az Ura akar lenni, akkor ne várakoztassuk meg. A pásztorok hallják az evangéliumot, és az egészen megmozgatja őket. Hallják Isten igéjét, és az mozgásra, cselekvésre készteti őket. Kedves testvérek, megmozgat-e minket az evangélium? Lehet, hogy halljuk minden vasárnap, vagy minden karácsonykor, hogy Jézus eljött a földre, hogy megmentse az embert. Elindít-e ez bennünk valamit? Megmozgat-e bennünket? Indít-e minket bűnbánatra, hogy meglássuk Jézus tökéletességét és a saját tökéletlenségünket? Indít-e minket megtérésre, hogy ott hagyjuk az eddig Isten nélkül élt életünket, és ezután elkezdjük Jézust követni? És megmozgat-e minket arra, hogy másokkal jót tegyünk? Hogy azt a szeretetet, amit Istentől kaptunk, másnak is továbbadjuk. Kedves testvérek, ne legyünk tétlenek! Ha Isten igéjét halljuk, hagyjuk hogy az munkálkodjon bennünk. Akkor is, ha az kényelmetlen, nehéz, vagy kellemetlen. Én is pontosan tudom, hogy milyen nehéz sokszor engedelmeskedni Istennek. „Mert hát mit fognak gondolni a családomban, a barátaim között, a munkahelyemen. Biztos azt fogják mondani, hogy milyen szentfazék lettem. Meg fanatistának fognak tartani.” De ne keressünk kifogásokat. A pásztoroknak is lehetett volna 1000 meg 1000 kifogásuk, de nem volt. Hallották Isten igéjét, és engedtek annak. Tehát ez volt az első pont, hogy a pásztorok hallják az Úr szavát, és rögtön, késlekedés nélkül indulnak is Betlehembe. Mi is siessünk oda Jézushoz. És ezzel elérkeztünk a második kiemelendő momentumunkhoz, hogy a pásztorok rögtön tovább is adják másoknak azt, amit hallottak. Ahogy megérkeznek Betlehembe és megtalálják Máriát, Józsefet és a kisgyermeket, azonnal elmondják azt, amit az angyaloktól hallottak. A pásztorok hallják az evangéliumot, az megmozgatja őket és tovább is adják azt másoknak. Ez a hívő ember életében is így van. Ha valaki meghallja és megérti Isten hívó szavát és befogadja az Úr Jézust az ő szívébe, akkor előbb-utóbb eljut oda, hogy ezt az örömöt másokhoz is el akarja juttatni, ezt másokkal is meg akarja osztani. Épp ezért az ő tetteivel és az ő szavaival is Jézusra mutat. Így szoktuk mondani: bizonyságot tesz. Kedves Testvérek! Bizonyságtétel-e az életünk? Úgy élünk-e, hogy az emberek meglássák abban Isten munkáját? Szoktunk-e Istenről beszélni másoknak? Hirdetjük-e az evangéliumot? Elhangzott-e a karácsonyi történet az ünnepi asztalainknál? Hiszen elvileg erről szól az ünnep. Kedves Szülők! Hallják-e a gyermekeik Isten igéjét? Szoktak-e nekik Jézusról beszélni? Előkerül-e a Biblia az otthonainkban? Kedves Testvérek, hadd mondjam a legnagyobb alázattal, hogy ezek a pásztorok nem voltak nagyon művelt emberek. Ők egyszerű pásztoremberek voltak. Nem voltak sem nagy hittudósok, sem nagy szónokok. Isten mégis őket bízta meg azzal, hogy vigyék az evangéliumot. Ők valószínűleg nem ismerték a nagy teológiai összefüggéseket, és sosem tanultak szónoklattant, Isten mégis megáldotta az Ő szavaikat. Hiszen azt olvassuk, hogy akik hallották ezeket, mind elcsodálkoztak. Sőt, Máriát egészen különösen megérinti az, amit a pásztoroktól hall. Hiszen azt olvassuk, hogy a hallottakat megőrizte és forgatta a szívében. Sőt gondoljunk bele, hogy mekkora áldás is volt a pásztorok bizonyságtételén, hiszen az hangyán, hogy Máriák épültek ott belőle Betlehemben, de itt nem állt meg a dolog. Máriáék is tovább adták azt, amit hallottak a pásztoroktól. Szájról szájra terjedt ez a bizonyságtétel, mindaddig, amíg eljutott Máté evangélistához is, aki pedig lejegyezte a pásztorok bizonyságtételét. Ma pedig már több százmillióan olvassák azt karácsonyról karácsonyra. És mi is épülhetünk a pásztorok bátor bizonyságtételéből. A pásztorok nem szép nagy teológiai gondolatokat osztanak meg. Nem előadást tartanak, nem okoskodnak. Csak elmondják azt, ami velük történt. Elmondják azt, amit az angyaloktól hallottak, amit az Úr szavából megértettek, amit ők maguk átéltek. És az ilyen szavakon, az ilyen egyszerű és őszinte bizonyságtételeken van áldás. Kedves Testvérek, nekünk sem kell nagy dolgokat mondani. Nem kell nagy előadásokat tartanunk. Egyszerűen azt kell elmondani, amit megértettünk az igéből, ami nekünk személyes üzenetté vált egy Istentiszteleten, vagy amit mi magunk tapasztaltunk meg az életünkben Isten gondviseléséből. El lehet mondani a másiknak, hogy Isten hogyan ad erőt a mindennapokban. Vagy hogyan szabadított meg minket egy bajból, betegségből. Vagy hogyan munkálkodott az Ő igéje az én életemben. Tehát nem kell félnünk attól, hogy a mi szavaink nem lesznek elég jók. Hogy mi nem tudunk elég jól beszélni. Egyszerűen mondjuk el azt, amit átéltünk, ami a szívünkön van, amit Isten igéjéből megértettünk. És akkor Isten áldása lesz azon, és tud minket is úgy használni, mint ezeket a pásztorokat. Mi is olyan hírnökökké válhatunk, mint a pásztorok, akik hallották az evangéliumot, és azt elvitték másoknak is. Isten pedig megáldotta az Ő szavaikat. Tehát ez a második pont: a pásztorok a hallott és megértett igét továbbadják másoknak is. És most érkezünk el a harmadik kiemelt momentumunkhoz, a pásztorok visszatéréséhez. Ezt olvassuk: „A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.” Ugye a pásztorok hallották Isten üzenetét, Isten szavát az angyalokon keresztül. El is hitték azt és mentek is sietve Betlehembe. És azt látjuk, hogy valóban minden úgy is történt, ahogyan az Úr azt megüzente nekik. A pásztorok hittek Isten szavának és nem kellett csalódniuk. Kedves Testvérek, aki az Úrban bízott, az még sosem csalódott. Fogjuk is ezt énekelni az egyik szép énekünkben. Azt, aki valóban ráhagyatkozott Isten szavára és valóban minden bizalmát Istenbe vetette, még sosem érte csalódás. Ki az Úrban bízott, nem csalódott még. Sokan elmondják, hogy így, meg úgy csalódtak Istenben. De kedves Testvérek, biztos ez? Biztos, hogy a mindenható Istenben csalódtak? És nem abban a hamis istenképben, amit maguk találtak ki? Mert hát a Jóisten arra van, hogy minket megsegítsen, hogy minket megőrizzen minden bajtól betegségtől, hogy nekünk anyagi jólétet, biztonságot adjon. És ha ezek nincsenek meg, akkor hibáztatjuk is Istent. De kedves Testvérek, a Biblia sehol sem tanítja azt, hogy aki Istenben hisz, azt soha semmilyen baj nem éri és mindig mindenféle szempontból jólétben lesz. Viszont azt tanítja, és maga Jézus Krisztus ígéri meg nekünk, hogy Ő ott lesz velünk mindenféle nyomorúságban, mélységben, betegségben. És azt is ígéri, hogy mindezek a rossz dolgok is csak a mi javunkat, a mi üdvösségünket szolgálják. Vegyük észre a mi bajaink és nehéz napjaink mögött is azt, hogy mi azzal Istennek a célja. Hogy mit akar megtanítani, hogy mit akar elérni a mi szívünkben. Mert ezek általában azért vannak, hogy végre feleszméljünk és Istenre nézzünk, vagy hogy végre megszabaduljunk valamilyen bűnből. Aki az úrban bízott, az még sosem csalódott. Éppen ezért bízzuk Jézus Krisztusra a mi egész életünket, szívünket. A pásztorok is így tettek, bíztak Isten szavában, és nem csalódtak. És egészen máshogy tértek vissza a munkájukhoz, mint ahogyan eljöttek onnan. Hallották Isten üzenetét, engedtek annak és ez egészen megváltoztatta őket. Ugye azt olvastuk, hogy Istent dicsőítve és magasztalva tértek vissza a munkájukhoz, a mindennapjaikhoz. A Jézus Krisztussal való karácsonyi találkozás egészen átformálta a pásztorok szívét. Kedves Testvérek, mi hogyan fogunk visszatérni a szürke hétköznapjainkba? Lassan vége az ünnepnek, részt veszünk az utolsó vendégségeken, megszűnik a fényözön és a hangzavar és vissza kell térnünk a szürke hétköznapokba. A pásztoroknak is vissza kellett térniük a munkájukhoz, de egészen más szívvel tették ezt: Istent dicsőítve és magasztalva mentek vissza. Ez az ige ma tőlünk is kérdezi, hogy nem akarunk-e megváltozni? Nem akarunk-e máshogyan visszatérni a megszokott életünkbe? Nem akarunk-e változtatni a talán megszürkült és megfáradt mindennapjainkon? Isten célja az, hogy a mi szívünk is ugyanolyan változáson menjen át, mint a pásztoroké. Akiket a Jézussal való karácsonyi találkozás egészen megváltoztatott. Kedves Testvérek, ilyen-e a mi karácsonyunk? Hogy találkozunk azzal a Jézussal, aki egészen át tud formálni minket, aki új életet, új erőt és új motivációkat tud adni. A pásztorok hallották Isten szavát, engedtek annak, azt másoknak is tovább adták és egy egészen új szívvel tértek vissza az Ő munkájukhoz. Kívánom, hogy ez a karácsony a mi életünkben is ilyen legyen és, hogy bízzuk a mi egész életünket és egész szívünket Jézus Krisztusra! Ámen.