A Golgota emberei
Lectio: Lukács 23,32-49
„32Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 34Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. 35A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! 36Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, 37és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! 38Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. 39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. 42Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! 43Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. 44Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. 45A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. 47Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. 48És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. 49Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.”
Igehirdetés
Sokan voltak ott Jézus keresztje körül. És sokan sokféleképpen reagáltak az ő szenvedésére és halálára. A mai Istentiszteleten több olyan szereplőt szeretnénk megvizsgálni, akik ott voltak a nagypénteki eseményeknél, és látták, hogy Jézus hogyan tette az életét az Atya kezébe. A felolvasott Igeszakaszban már Jézus elítélése után járunk. Elfogták Jézust a Gecsemáné kertben, elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, majd onnan a világi bíróságra szállították Pilátushoz, ahol megszületett a végső, halálos ítélet. És most két gonosztevővel együtt viszik, hogy keresztre feszítsék Őt a Koponya-helyen, a Golgotán. Megtörténik a keresztre feszítés, és Jézus némán tűri a szenvedést. Még a kereszten is, a kínok között azokért imádkozik, akik éppen kivégzik őt. Meg a latorral foglalkozik, aki Hozzá fordul még az utolsó óráiban. Még az anyjára is gondot visel a szenvedések közben. Ugyebár a szeretett tanítványt megbízza azzal, hogy gondoskodjon Máriáról. Több imádságot is elmond a kereszten. És végül elhangzik az, hogy: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És Jézus meghal. Sötétség, földrengés, kárpitszakadás kíséretében. Akik ott voltak a Golgotán, mind ugyanazt tapasztalhatták. Mind látták, hogy Jézus milyen szelíden tűri a szenvedést. Mind hallották, hogy milyen szavak hagyják el Jézus száját a kínok között. És mind átélték azokat a csodákat is, amik végbementek aznap: a sötétséget, a földrengést, a holtak feltámadását. Mind ugyanazt látták. Mégis különbözőféleképpen reagáltak. Van, aki közönyös. Van, aki ellenséges és gúnyolódik. Van, aki gyászol. Van, aki hittel Jézushoz fordul. És van, aki felismeri Jézusban az Isten Fiát. Nagyon sokszínű a kép, éppen ezért szeretnénk ma három különböző szereplőt vagy szereplőcsoportot megvizsgálni, hogy ők hogyan is voltak ott Jézus keresztjénél és hogyan viszonyultak Jézushoz. Először a sokaságot, másodszor a latort, harmadjára pedig a századost szeretnénk szemügyre venni. 1. Sokaság Valószínűleg lényegében ugyanaz a tömeg van ott Jézus keresztre feszítésénél, amelyik elérte azt, hogy halálra ítéljék Jézust. Ők választották Barabbást Jézus helyett, ők győzték meg Pilátust, ők ordítozták vehemensen, hogy „feszítsd meg!”. Hát elérték a céljukat, Jézus már ott van a kereszten. Odajuttatták Őt. De ez a sokaság is sokszínű. Vannak távoli szemlélők, akik lehet, hogy csak úgy odaverődtek a tömeghez, mert érdekelte őket mi történik. De ott van az a pár katona is, aki csak azzal foglalkozik, hogy kié lesz Jézus ruhája, ezért sorsot vetnek rá. Vannak nagyhangú gúnyolódók, akik pedig hangosan gúnyolják Jézust: „mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!”, „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!”, „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!”. Hangzanak a vádak sorjában. Tehát a tömeg tagjai közönyösek, vagy egyenesen ellenségesek Jézussal szemben. Pedig Jézus éppen értük szenved. Sőt, azt is hallhatják, akik ott vannak, hogy Jézus egyenesen értük imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” De ez sem hatja meg őket, csak ezután indul az igazi gúnyolódás. Mi ugye nem vagyunk közönyösek Jézus halálával kapcsolatban? Lehet, hogy már sokszor hallottuk a nagypénteki történetet. Lehet, hogy sok prédikációt is hallottunk róla és már nagyon jól tudjuk, hogy mikor mi történik. De ez ne adjon okot arra, hogy közönyösek maradjunk, és ne érintsen meg bennünket egészen mélyen a szívünkben az, hogy Isten Fia meghalt értünk. Lehet hogy tényleg hallottuk már rengetegszer, de vajon az életünk részévé vált-e? A megváltó halála szerzett-e nekünk személyesen megváltást? Mert van egy nagyon nagy hasonlóság köztünk és a nagypénteki sokaság között. Hogy mi juttattuk oda Jézust a keresztre. Nem azzal, hogy Pilátusnál tüntettünk, hanem azzal, hogy hitetlenek vagyunk Istennel szemben. Nem bízunk benne és nem szeretjük. Ebből fakadóan pedig nem szeretjük a másikat sem. Egyfolytában megbántjuk a családtagjainkat, mindig van egy rossz szavunk a kollegáinkról, mindig a magunk érdekét nézzük, sosem a másét. Ez a bűn az, ami Jézust oda juttatta a keresztre. Hiszen a bűn büntetést követel. Isten tökéletessége és szentsége pedig nem fér meg a bűnnel. Éppen ezért nekünk járt volna a büntetés. De Jézus helyettünk magára vette azt. És rajta ELVÉGEZTETETT a büntetés és ezzel együtt a mi megváltásunk is. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez a nagypéntek legfőbb üzenete: Jézus meghalt azért, hogy bennünket megmentsen. Miattam, helyettem, értem jutott Jézus a kereszre. El tudjuk-e ezt mondani ilyen személyesen? Átéltük-e ezt, hogy Jézus az én bűnöm miatt halt meg, helyettem vállalta a büntetést, és értem végezte el a megváltást, hogy nekem ne kelljen kárhozatra jutnom. Olyan személyes tapasztalatunk-e ez, ami meghatározza a mi egész életünket? Azt, hogy ennek következtében hogyan élünk, mit teszünk, mit nem teszünk, milyen céljaink vannak. Van-e ebbe beleszólása annak, aki az életet adta értünk és megváltást szerzett nekünk? Ma is lehet Jézushoz fordulni imádságban és rendezni vele azt, ami rendezendő. Tehát a sokaság odajuttatta Jézust a keresztre és közönyösen vagy egyenesen ellenségesen voltak ott az Ő halálánál. De oly nagyon mi sem tudjuk őket megvetni, elítélni, hiszen mi is ugyanabban a cipőben járunk. De Jézus mégis az életét adta értünk. Éppen ezért itt az első egység zárásaképpen hadd olvassak fel egy idézetet Luther Mártontól: "Úr Jézus, te vagy az én igazságom, én meg a te bűnöd vagyok. Magadra vetted az enyémet, és nekem ajándékoztad a tiédet. Olyanná lettél, amilyen nem voltál, s olyanná tettél, amilyen nem voltam.” (Luther Márton) 2. A lator Ugyebár két latorról olvasunk az Igében. Viszont az egyik latort, a gúnyolódót, most a sokasághoz soroljuk, hiszen ugyanolyan magatartást tanúsít, mint amit az eddigiekben láttunk a tömegtől. Viszont a másik lator szívében valami egészen elképesztő változás megy végbe. Nem sokat tudunk erről az emberről. Nem ismerjük a gyerekkorát, a neveltetését. Egy dolgot tudunk róla biztosan, hogy halálra ítélték és Jézussal együtt keresztre feszítették. Aztán az is kiderül róla a többi evangéliumból, hogy először ő is csúfolta Jézust a többiekkel együtt. Viszont végignézte Jézus szenvedését, hallotta Jézus szavait, többek között azt, hogy hogyan imádkozik azokért, akik éppen megölik őt, és ez bizonyára elgondolkodtatta a latort. És arra a következtetésre jutott ez a bűnöző, hogy Jézus ártatlan és semmivel nem érdemelte ki ezt a büntetést. Ezek mellett pedig azt is meglátja, hogy ő maga viszont jogosan van ezen ítélet alatt. Ezt mondja: „Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” Ez az ember látja Jézus szenvedését, hallja Jézus szavait és egy hatalmas felismerésre jut. Hogy Jézus ártatlan, ő pedig bűnös. Helyes Istenismerete és helyes önismerete lett ennek a latornak. Megértette azt, hogy kicsoda Jézus (erre mindjárt visszatérünk), illetve azt, hogy ártatlan. És felismerte azt is, hogy ő maga pedig jogosan kapja ezt a büntetést, hiszen vétkezett. Aztán lehet, hogy a kereszten eszébe jutottak olyan ószövetségi próféciák is a messiásról, amiket hallott valamikor. Plusz hallotta a csúfolódók vádjait is. És mindezeket egybevéve arra a következtetésre jut, hogy Jézus a megígért messiás, az a király, aki megszabadítja az Ő népét. Honnan tudjuk ezt, hogy felismerte? Ugye azt mondja Jézusnak, hogy: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!” A lator megértette, hogy Jézus útja nem ér véget a golgotai kereszten, hanem Ő vissza fog térni királyként. Tovább látott még azoknál a főpapoknál is, akik ítéletre adták Jézust. Tehát ez az ember helyes Istenismeretre és önismeretre jutott, felismerte Jézusban a messiást, de itt nem állt meg a dolog. Hanem volt bátorsága hittel Jézushoz fordulni és kérni tőle, hogy emlékezzen meg róla, amikor eljön a királyságába. Pedig ez a gonosztevő már nem tudta jóvátenni a bűneit. Már nem tudott megjavulni. Vezekelni sem tudott már. Van még ilyenkor lehetőség megtérni? Van! Jézus nem küldi el, hanem azt mondja: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” Jézus nem azt nézi, hogy ez a lator megtudja-e majd hálálni az Ő kegyelmét, meg hogy helyre tudja-e majd hozni a bűneit, hanem örök élettel ajándékozza meg Őt, pedig ez a bűnöző aztán nem érdemelte ezt meg. Na ez a kegyelem. És ezt a kegyelmet nem lehet kiérdemelni. Ezzel egy dolgot lehet csinálni, amit viszont meg kell tenni, elfogadni és hittel kérni. Ezt nem lehet kikerülni. Ez volt a különbség a két lator között is. Nem volt ez a lator nemesebb ember a másiknál, ugyanolyan bűnöket követett el. Viszont Ő hittel fordult Jézushoz és kérte az Ő kegyelmét, míg a másik megmaradt csúfolódónak. Ez az egyetlen különbség. Még nem késő Jézushoz fordulni! Lehet, hogy az emberek, meg talán már mi is lemondtunk a változásról, hogy lehet újat kezdeni Istennél. De ma is rengetegen fordulnak Jézushoz a halálos ágyukon. És sírva sorolják el azokat a dolgokat, amikkel megszomorították az Urat, és amivel elpazarolták az életüket. De még ilyenkor is meg lehet térni. Isten számára nincs reménytelen eset. Viszont nem kell ezt megvárni sem. Sokan halogatják, hogy ha majd megöregszem és nyugdíjas leszek, akkor megjavulok! Ha majd lesz rá időm, akkor foglalkozom a vallással. Ha majd a halálos ágyamon vagyok, megtérek. De ez csak önámítás, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor ér véget a földi életünk. És igen, van lehetőség még a halálos ágyon is megtérni, de ez reménységet adhat nekünk, nem okot arra, hogy halogassunk. Egyszer Cseri Kálmán mondta azt, hogy igen, ez a lator az élete utolsó napján tért meg. Viszont a Jézussal való találkozás első napján. Ez a gonosztevő nem halogatott, nem várta az élete utolsó napját a megtéréssel, hanem amint találkozott Jézussal, és megismerte Őt, rögtön azon volt, hogy megragadja a lehetőséget, hozzá forduljon és örök életet kapjon. Mi bizonyára már sokat hallottunk Jézusról. Ismerjük az evangéliumot. Megragadjuk a lehetőséget? Megragadjuk az üdvösséget? Ne halogassunk, mert azzal csak magunkat csapjuk be. Megláttuk-e már Jézus szentségét, hogy Ő mennyire tökéletes? És ezt látva megláttuk-e azt, hogy bizony mi jogosan megérdemelnénk a büntetést, a mi bűneink miatt? Ez a lator Jézushoz fordult. Nekünk is van erre lehetőségünk, és mi is kérhetjük imádságban: Jézus, emlékezzél meg rólam. 3. A százados Erről a századosról sem tudunk sokat. Csak annyit, hogy egy római százados volt Júdea provinciaban, és ő volt a vezetője annak a kivégző osztagnak, amelyik Jézus kivégzését felügyelte. Valószínűleg nem kapott vallásos nevelést és nem is érdekelte annyira a zsidók vallásos ügye és vitája Jézussal. Lehet, hogy ez az ember éppen karrierje csúcsán volt századosként és reggel, amikor felkelt biztosan nem számított arra, hogy aznap majd nyilvánosan bizonyságot tesz Jézusról. A kivégzéshez sem úgy fogott neki valószínűleg, hogy majd ott belekeveredik az ilyen vallásos dolgokba. Mégis hatalmas változás történt az életében, amikor ott volt Jézus keresztjénél. Ez a százados valószínűleg több tíz, több száz ilyen kivégzésen vett részt. Tudta, hogy mikor mi következik. Nagy rutinja volt. Tehát valószínűleg nem ez volt az első ilyen kivégzése. Viszont még egyik rabja sem viselkedett így, mint Jézus. Ez a százados is ott volt, látta Jézus szenvedését, hallotta az Ő szavait. Na és ilyet még biztos nem tapasztalt, hogy az elítélt imádkozik a kivégzőiért. Sőt, hát imádkozik őérte is, hiszen ő is a kivégző osztag tagja. Gondoljunk csak bele ebbe. Mintha mi lennénk ez a százados. Ott vagyunk egy kivégzésen, ezer ilyet láttunk már. Általában szitkozódnak a rabok. Ez a Jézus nevezetű ember viszont szelíden tűri a szenvedést és egyszer csak elkezd imádkozni, hogy bocsánatot kapjanak a kivégzői. Jézus imádkozik értünk is. – Ezt élhette meg ez a százados. Ez valami egészen megdöbbentő lehetett. – Hogy éppen most vertük be a szegeket a kezébe, Ő meg értünk imádkozik. Mindeközben pedig hallja a sok gúnyolódást is, amikben Jézust Isten Fiának nevezik. És egyszer csak, amikor Jézus meghal és végbemegy a sok természeti jelenség is, eljut arra a felismerésre, hogy ez az ember tényleg igaz volt, tényleg Isten Fia volt. Ezt olvastuk: „47Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.” Máté evangéliumában pedig Isten Fiának nevezi a százados Jézust. Ez a százados nem kapott zsidó vallásos nevelést, nem ismerte valószínűleg a próféciákat sem. Viszont látta Jézust, hallotta Jézus szavát és ennek a maga egyszerűségében hitre jutott. Nem volt szükség vallásos nevelésre, teológiai iskolára, mindenféle képzésre, csak a Jézussal való találkozásra. És nem csak hitre jutott, hanem azonnal meg is vallotta a hitét. Bizonyságot tett. Méghozzá nem úgy, mint aki fülét, farkát behúzza. Hanem bátran és hangosan. Hiszen még a tanítványok is hallották. Különben hogy írták volna le az evangéliumok? Számomra nagyon elgondolkoztató ez, hogy ott vannak a tanítványok, akik hosszú időn keresztül együtt jártak Jézussal, ismerték Őt. De ők szétszéledtek, meghúzták magukat, nem hogy bizonyságot tettek volna. Maximum távolról nézték a történéseket. Péterről meg ne is beszéljünk. De itt van ez a pogány római százados, aki a maga egyszerűségében hitre jut és bizonyságot tesz. Tehát nem arra mutattak a jelek, hogy ez a római százados majd ezen a napon megtér. Hiszen sikeres karrierje volt, semmi köze nem volt a zsidók vallásos vitájához, de amikor Jézussal találkozott, látta az Ő szelídségét, hallotta az Ő szavát, akkor hitre jutott. És bátran bizonyságot tett. Pedig nem volt teológiai végzettsége. Nem is tartott teológiai előadást. Egészen egyszerűen elmondta azt, amit ő megértett és átélt. És az ilyen egyszerű bizonyságtételen Isten áldása van. Látjuk, hogy még ma is olvassuk az ő bizonyságtételét. Nekünk sem kell nagy dolgokat mondani. Nem kell nagy előadásokat tartanunk. Egyszerűen azt lehet elmondani bizonyságtételként, amit megértettünk az Igéből, ami nekünk személyes üzenetté vált egy Istentiszteleten, vagy amit mi magunk tapasztaltunk meg az életünkben Isten gondviseléséből. El lehet mondani a másiknak, hogy Isten hogyan ad erőt a mindennapokban. Vagy hogyan szabadított meg minket egy bajból, betegségből. Vagy hogyan munkálkodott az Ő Igéje az én életemben. Tehát nem kell félnünk attól, hogy a mi szavaink nem lesznek elég jók. Hogy mi nem tudunk elég jól beszélni. Egyszerűen mondjuk el azt, amit átéltünk, ami a szívünkön van, amit Isten Igéjéből megértettünk, és akkor Isten áldása lesz azon. Tehát három szereplőt vagy szereplőcsoportot vizsgáltunk meg a mai Istentiszteleten. A közönyös vagy egyenesen ellenséges sokaságot, az élete utolsó napján megtérő latort és a hitre jutott, bátor bizonyságtevő századost. És az igehirdetés végéhez közeledve, hadd osszak meg még egy gondolatot. Furcsa ezt kimondani, de a gúnyolódók szavai szinte Igehirdetéssé váltak. Miket is mondtak? „Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!”; „mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” Na de miért érdekes ez? Milyen következtetésre is jut a lator és a százados? A lator meglátja Jézusban a királyt, aki majd visszajön az Ő királyságába. A százados pedig felismeri Jézusban az Isten Fiát. Elhangzik a gúny feltételes módban: „ha te vagy a zsidók királya”; „ha Isten Fia vagy”. De Isten ezeket a gúnyos megjegyzéseket is fel tudja használni, és ezek a mondatok elvesztik a feltételes módot a lator és a százados szájában. „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!”; „Bizony, Isten Fia volt ez!” Eltűnik a ha. Nincs feltételes mód. És nincs is semmiféle bizonytalanság. Csak teljes, szívbéli meggyőződés. És mi is eljuthatunk erre a teljes meggyőződésre. Ha Jézus Krisztussal találkozunk, ha az Ő szava eljut a mi szívünkig és a golgotai szenvedését látva hozzá térünk. És akkor mi is lehetünk bátor bizonyságtevői Jézusnak.